Magyar gazdaság

Leminősítéssel fogadhatják az új költségvetést

"Negatív reakcióval" - vagyis a magyar adósosztályzat rontásával - fogadhatják a nemzetközi hitelminősítők a jövő évi magyar költségvetést - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.

    A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja által ügyfeleknek összeállított, pénteken kiadott heti feltörekvő térségi elemzés szerint az elmúlt hónapok fejleményei azt sugallják, hogy Magyarországon és Romániában a lakosság kevésbé hajlandó a szükséges költségvetési kiigazítással járó nehézségek elviselésére, mint például Lettországban, ahol a költségvetési takarékossági intézkedéseket bevezető kormányt nemrég "kényelmes" többséggel újjáválasztották.

Az elemzés szerint Magyarország és Románia esetében emellett az is "visszaüt", hogy az IMF-programok nagyon koncentráltak voltak a korai szakaszban, vagyis a Nemzetközi Valutaalap a készenléti megállapodások alapján rendelkezésre bocsátott pénzügyi források zömét már folyósította, lehetővé téve viszonylag bőséges tartalékok felhalmozását. Ez azonban csökkentette azokat a heveny likviditási nyomásokat, amelyek a program kezdeti időszakában költségvetési fegyelmet kényszerítettek a két kormányra.

    A Barclays Capital szerint az IMF-küldöttség a héten úgy távozott Budapestről, hogy "udvarias, de nyílt kritikát megfogalmazó nyilatkozatot" tett a jövő évi költségvetési célok elérésére tervezett kormányzati intézkedésekről.

    A ház szerint a hitelminősítők - az elfogadás, de akár már a benyújtás után - "negatívan reagálhatnak" a jövő évi magyar költségvetés "strukturális gyengeségeire", amelyek középtávon "fenntarthatósági aggályokat vetnek fel".

    Egy másik nagy londoni befektetési bankcsoport, a Royal Bank of Scotland (RBS) felzárkózó piaci szakértőinek új elemzése szerint "nem meglepő, hogy az IMF nincs elragadtatva" a magyar kormány költségvetési terveitől. Az RBS elemzőinek értelmezése szerint a valutaalap a kirótt különadókat diszkriminatívnak és a nemzetközi befektetői közösségre nézve negatívnak tartja. Az IMF-nek az elemzés szerint emellett "számos aggálya van" a magánnyugdíj-pénztári átutalások felfüggesztésével kapcsolatban is.

    Az RBS londoni szakértői a továbbiakban is "a bírálatok folyamával" számolnak, mivel a Moody''s Investors Service és a többi nemzetközi hitelminősítő "ítélete még hátravan". A Royal Bank of Scotland már novemberre valószínűsíti a magyar adósosztályzatok visszaminősítését.

hitelminősítők Elemzői vélemények elemzések orbán-kormány költségvetés
Kapcsolódó cikkek