Tovább húzza a gazdaságot az export
A szeptember annak ellenére kiugróan sikerült, hogy az exportdinamika euróban kifejezve elmaradt az idén megszokottól. A 18,3 százalékos eredmény ugyanakkor tekinthető korrekciónak is az előző havi, 35 százalék feletti bővülés után, vagyis egyedi tételek miatti egyszeri kiugrás lehetett augusztusban. A korábban már megjelent szeptemberi ipari adat kapcsán is lehetett számítani a lassulásra, mivel a szektor termelése szorosan együtt mozog a kivitellel. Az is húzódik a háttérben, hogy tavaly ősszel kezdett az export növekedésnek indulni, így már nem olyan alacsony a viszonyítási alap, mint eddig.
Az import euróértéke szinte a kivitellel megegyező mértékben, 18,2 százalékkal volt magasabb a tavaly szeptemberinél. Szemben az exporttal, a válság során a behozatal csak hónapokkal később kezdett el lelassulni, de azt követően a fordulat is később következett be. Az export-import olló csak áprilisra zárult össze, azóta nagyjából egyforma ütemben bővül a két kereskedelmi irány forgalma.
A jelentős külső többlet jót tesz a gazdaság külső egyensúlyának is, részben emiatt nem szorul már az idén külső finanszírozásra az ország. Növekedési szempontból is kedvező az egyenleg javulása, mivel a készletállomány növekedésén kívül egyelőre csak a nettó export javulása tudott az idén érdemi húzóerőt biztosítani, és az év hátralevő részében sem lehet számítani a belső tényezők kiugró bővülésére. Figyelmeztető jel azonban a nyugat-európai konjunktúraindexek javulásának leállása. Ez azt jelzi, hogy borongósabb lehet az üzleti hangulat, és ez érzékenyen érintheti az eddig a kiugró formában lévő német gazdaságra rácsatlakozott exportunkat. BD