Magyar gazdaság

Gémesi: a tanácsi időkre emlékeztet az új Alkotmány

A települések önállóságáért aggódik Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere, önkormányzati politikus, aki szerint akár a tanácsi időkre emlékeztető helyzet is következhet az új alkotmány mai tervezetéből, ha abba nem kerül bele a települések önkormányzáshoz való joga - hangsúlyozta a Duna Televízió reggeli műsorában.

Az önkormányzati szövetség elnökét Tállai András, önkormányzatokért felelős államtitkár korábbi szavai sem nyugtatták meg, aki szerint mindenütt megmarad az önkormányzat, a polgármester és a képviselő-testület. Gémesi szerint ugyanis “ellentétesek egymással a folyamatok és a nyilatkozatok”, az információkat pedig szerinte nem osztják meg az érintettekkel.

“Az alkotmány tervezetéből kikerült a települések önkormányzáshoz való joga – ez lehet véletlen is, de lehet tendencia vagy stratégia része, ezt ma még nem tudom megmondani. Ott van száz önkormányzati ember a parlamentben – azt kértem a nyilatkozatomban tőlük, hogy az alkotmányban is próbálják meg a garanciákat rögzíteni: Ha nem sikerül, akkor elindul egy folyamat, aminek nagyon kiszolgáltatott helyzet lesz az eredménye – az pedig a tanácsrendszerre emlékeztet” - hangsúlyozta Gémesi György.

Ha az alkotmányban nem lesz rögzítve a települések önkormányzáshoz való joga, ez azt jelentheti, hogy településeket is össze lehet vonni – mondta Gémesi György, külön hangsúlyozva a feltételes módot. Emlékeztetett: 1990-ben, amikor megalkották az önkormányzati törvényt, közel ezerhatszáz tanács volt az országban. Akkor az új törvény lehetőséget adott rá, hogy települések önállóan szerveződjenek és így jött létre a mai háromezer-kétszáz önkormányzat.

“Ha elindul egy olyan folyamat, amikor – elsősorban financiális szempontokat figyelembe véve – ezek a települések összeolvadnak, illetve adott esetben jogszabályi keretek között kell összeolvadjanak, ezek a szép kis értékek eltűnnek” - utalt a kistelepüléseken az elmúlt húsz évben létrejött értékekre a MÖSZ elnöke. Hozzátette: az önkormányzáshoz való jog nem azt jelenti, hogy minden településnek önálló hivatalt kellene fenntartani – “az egy másik történet” - mondta az önkormányzati politikus.

A MÖSZ elnöke visszautalt Tállai Andrásnak, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárának arra a nyilatkozatára, miszerint a kötelezően ellátandó feladatok terén a települések mérete és ereje szerint lesznek ugyan változások, ám az önkormányzat, a polgármester és képviselő-testület az összes településen megmarad.  Gémesi György erre most úgy reagált a Reggel a Dunán stúdiójában: mindez azért nem nyugtatja meg őt, mert "ellentétesek a folyamatok és a nyilatkozatok". “Az a baj, hogy nincs információ, nem osztják meg az információt az érintettekkel. Egyik pillanatról a másikra bekerül egy módosító indítvány, és akkor az egész történet megváltozik” - utalt az alkotmányozás folyamatára Gémesi György.

Gödölő függetlenség gémesi györgy önkormányzat alaptörvény alkotmány hitelfelvétel
Kapcsolódó cikkek