BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-biztos német szakmunkásokat küldene Görögországba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint a Görögországnak nyújtott mentőcsomagon és a görög költségvetés konszolidálásán kívül újjáépítési tervre is szükség van Athénban.

Günther Oettinger olyan tervet képzel el Görögország számára, mint amellyel a Német Szövetségi Köztársaságot pörgették fel 1990-ben. A biztos emellett úgy látja, hogy külföldről, akár Németországból érkező szakértők is segíthetnének a görög közigazgatás rendbehozatalában.

"El tudom képzelni magamban, hogy az EU-országokból nyugalmazott szakiskolai oktatókat és nyugdíjas szakmunkásokat küldenek ki önkéntes alapon és meghatározott időre. Az európai szakemberek megfelelően irányíthatnák a görög munkát, a költségeket pedig Görögország és a szakembereket küldő ország egymás között oszthatná meg" – mondta el a biztos a Hamburger Abendblattnak nyilatkozva.

Philip Rössler német gazdasági miniszter egyébként ezzel összecsengő projekten dolgozik a görögországi befektetések felélénkítésére. A tárcavezető a napokban vezető német cégekkel tárgyalt arról, hogyan növelnék a beruházásokat a turizmus és az energetika terén. A német kormány reményei szerint ezáltal versenyképesebbé válhat Görögország.

A német ipari és kereskedelmi kamara vezetője ugyanakkor bírálta Oettinger tervét. Volker Treier úgy fogalmazott: a segítségnyújtásnak az EU keretein belül kellene megtörténnie és nem lenne szerencsés, ha Németország egyfajta tanári szerepet játszana. Michael Bräuninger, a hamburgi Nemzetközi Gazdasági Intézet vezetője viszont magát az elképzelést kritizálta, mivel véleménye szerint Görögországban nem a szaktudás hiánya jelenti a fő problémát. Az infrastruktúra fejlesztéséhez Athénnak kell a megfelelő döntéseket meghoznia és az erre a célra létrehozott uniós strukturális alapok évtizedek óta a tagállamok rendelkezésére állnak.
 

Az N24 német hírtévé szerint a német szakszervezetek és az ellenzék birálta a javaslatot. Claus Matecki, a német szakszervezeti szövetség (DBG) vezetőségi tagja Berlinben kijelentette: "A görögöknek segitségre van ugyan szükségük, hogy modern közigazgatást építhessenek ki. Amire azonban utoljára van szükségük az az állami vállalataik kiárusitása Kelet-Németország példájára."

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.