BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs vége a drágulásnak, megmenekültek a mézes párlatok

„Az EU-direktíva 2018-ig történő teljesítéséhez a jelenlegi ezer szálra érvényes 64 eurós adót 94 euróra kell emelni. Ez azt jelenti, hogy a következő években is jelentős, infláció feletti jövedékiadó-emelés várható a dohánytermékek esetében” – nyilatkozta a Világgazdaságnak a dohánytermékek jövedéki adójának tegnap megszavazott emeléséről Patai András.

A Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke hozzátette: „Fontos, hogy a jövedékiadó-emelésekre kiszámítható és tervezhető módon kerüljön sor, úgy, hogy a jogszabályok olyan környezetet teremtsenek, amelyben az ágazat versenyképes működésének feltételei adottak. A tavalyi költségvetési évben az államnak 362 milliárd forintnyi bevétele származott a dohánytermékek jövedéki adójából és az áfából.

A dohánytermesztés az ország keleti, munkanélküliség sújtotta területein biztosít munkalehetőséget az ott élők számára, jelentős arányban a roma kisebbség tagjainak. A dohányvertikum összesen 20 ezer ember megélhetését biztosítja Magyarországon, ezért fontos, hogy egy a kormánnyal folytatott folyamatos, szakmai párbeszéd eredményeként kialakuló szabályozási környezet biztosítsa a kiegyensúlyozott piac működését és a költségvetési bevételek optimumának beszedését” – fejtette ki Patai.

Ugyancsak a hazai termelőket segítette volna Hörcsik Richárd (Fidesz) módosítója, amely a régi zárjegyes cigarettakészletek értékesítésére az eddigi 30 nap helyett 45 napot adna. Ezt azonban az utolsó pillanatban visszavonta a képviselő. Egy módosító szerint a magasabb alkoholtartalmú szeszes italok forgalmának egészségügyi szempontból indokolt korlátozása érdekében az adótételek 50 százalékkal emelkednek, kivéve a párlatok (gyümölcspálinka) és a természetes aromával előállított szeszes italok esetében, melyeknél a mértéknövekedés csak 5 százalék lenne. Lapzártánkkor erről még vitázott a parlament, így a Magyar Szeszipari Szövetség sem kívánta kommentálni a döntést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.