Magyar gazdaság

Orbán: Nem rossz, hanem jó, hogy tovább élnek a magyarok, videó

Nemzeti Együttműködés Kormánya számít az idősebb nemzedék munkájára, tapasztalataira, segítségére, hiszen együtt kell elérnünk azt, hogy egy derűsebb, boldogabb Magyarországon élhessünk – mondta Orbán Viktor az Idősügyi Tanács alakuló ülésén, melyen részt vett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.

Sürgetett minket az idő, mert addig nem akartunk nekiállni a jövő évi költségvetés megvitatásának, amíg meg nem alakul az Idősügyi Tanács – fogalmazott a miniszterelnök. A tanács végül akkor jött létre, amikor Magyarország megkezdte menetelését a válságban lévő Európától való elrugaszkodásban. Ez az igen nehéz helyzet szokatlan, akár ortodox megoldásokat is megkövetel. A Kormánya messzemenően számít az Idősügyi Tanács véleményére és szaktudására – nyomatékosította a kormányfő.

Orbán Viktor kiemelte: meg kell változtatnunk az öregséghez, az öregkorhoz való viszonyunkat, egy új gondolkodásmódot kell kialakítanunk. Az egyik irány, ahol változásra van szükségünk, az a közhely, ami szerint az európai társadalmak elöregedése nagy probléma. A Kormány szerint azonban az, hogy a magyar emberek egyre tovább élnek, egyre hosszabb ideig kapnak nyugdíjat és vesznek igénybe egészségügyi ellátást, nem rossz, hanem jó hír. A baj sokkal inkább az, hogy a magyarok még mindig rövidebb ideig élnek, mint a nyugati országok lakosai - fűzte hozzá. A miniszterelnök rámutatott, hogy Európa számára az időskor problémája abban áll, hogy túl kevés gyerek születik. Ez pedig sajnos Magyarországon is tendencia – mondta.

A másik kérdés, amit vizsgálnunk kell - folytatta -, hogy miért olyan ijesztő az időskor a fiatalok számára. A fogyasztói társadalomban - médiában, köztudatban és önmagunkban is - az emberi élet egy rövid szakasza értékelődött fel kiugróan: a 16-30 év közötti fiatalkor. Ennek következményeképpen pedig a negyven feletti életkor, illetve az időskor nagyban leértékelődött – mutatott rá a miniszterelnök.

Az emberek egyre inkább titkolják életkorukat, pedig egy társadalom erejét az is mutatja, hogy az emberek minden életkorra büszkék tudnak lenni, teljesnek és fontosnak érzik magukat. Ezt kell elérnünk Magyarországon – nyomatékosította Orbán Viktor. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra, de e szemléletet meg kell változtatnunk – tette hozzá.

Nyitottak vagyunk, kíváncsiak vagyunk az Idősügyi Tanács véleményére, jó munkát és sikeres együttműködést kívánok – zárta szavait a kormányfő.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, az újjáalakuló Idősügyi Tanács alelnöke kiemelte: nem mindegy hogy milyen tudással, szakmai hozzáállással, összetétellel alakul meg egy ilyen testület. Mint mondta, a tanács megalakulása azt is üzeni, hogy az idősügy kapcsán nem csak a nyugdíjakról, a pénzről kell beszélni, hanem arról az életformáról és élethelyzetről, amiben az idős emberek élnek.

 

 

idősügyi tanács életkor Réthelyi nyugdíj
Kapcsolódó cikkek