Magyar gazdaság

Egy ország, amely továbbra is szépen növekszik

Továbbra is lendületesen, az előző negyedévhez képest 1,0 százalékkal nőtt az ausztrál gazdaság a harmadik negyedévben, elsősorban a bányászati beruházások fellendülése miatt.

Az ausztrál statisztikai hivatal szerdai közlése szerint az előző negyedévhez képest 1,0 százalékkal, míg éves szinten 2,5 százalékkal nőtt az ausztrál gazdaság a harmadik negyedévben. Elemzők 0,8 százalékos negyedéves bővülésre számítottak.

A hivatal felülvizsgálta és javította a második negyedévi növekedési számításait is. Ennek megfelelően a korábban közölt 1,2 százalék helyett 1,4 százalékkal nőtt az ausztrál gazdaság a második negyedévben időszakban január-márciushoz képest.

Az erőteljes növekedést elsősorban a bányászati és energiaipari beruházások segítették: a szigetországban mintegy 450 milliárd ausztrál dollárnyi fejlesztés van jelenleg is folyamatban vagy tervezés alatt. A nyersanyagkivitel jelenti továbbra is a gazdaság motorját, 70 százaléka a gyarapodó ázsiai piacok irányába megy.

Egyre több elemző azonban a világgazdasági növekedés ütemének lassulásától az ausztrál gazdaság kilátásait is félti. Negatívan hat az előrejelzésekre az is, hogy az ausztrál dollár jelentősen erősödött, illetve a fogyasztók is óvatosan költekeznek. Az ausztrál központi bank novemberben és decemberben is 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatlábát, elsősorban az euróövezeti adósságválság hatásainak enyhítése érdekében.

Az ausztrál dollár majd'' fél százalékkal erősödött az amerikai dollárhoz képest, az ausztrál fizetőeszközt 1,0295 amerikai dolláron jegyezték közép-európai idő szerint nem sokkal fél kilenc után az előző esti 1,0241 amerikai dollár után.

GDP Ausztrália növekedés ausztrál dollár beruházás gazdaság elemző
Kapcsolódó cikkek