BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázati kiírás fogászati fejlesztésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Innováció Megjelent az Innováció a fogászatban című pályázat. Az Új Széchenyi-terv keretében megjelent felhívás célja az ágazatban működő innovatív vállalkozások fejlesztése korszerű, magas értéket képviselő szolgáltatások, technológiák kidolgozása és piaci bevezetése révén – áll a kiírásban. Országosan a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3 milliárd forint (GOP-2011-1.3.1/C), míg a Közép-Magyarország régióban a rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 500 millió forint (KMOP-2011-1.1.4/B) a 2012–13. évekre. Előbbi kiírás esetében 100-140 projekt támogatására nyílik mód, utóbbinál 40-60-ra teszik a pályázatok várható számát.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 30 millió forint, budapesti megvalósítási helyszín esetén maximum 20 millió forint lehet. Az

elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 65 százaléka. A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt megvalósítását követő

két évben a magyar fogászati

turizmus területén innovációs hálózatot létrehozó Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programban részt vesz. A pályázónak vállalnia kell azt is, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelői kapacitásokat, információs technológiai fejlesztéseket a projekt befejezését követő harmadik év végéig az adott régióban fenntartja és üzemelteti, a vállalkozás statisztikai létszáma két éven keresztül nem csökkenhet a bázisszint alá. A pályázatok benyújtása 2012. január 16-tól 2013. március 31-ig lehetséges.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.