BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Költségvetési káosz - Az utolsó hetekben sem tudott jósolni az NGM

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az előzetes közlésnek megfelelően az államháztartási hiánycél pénzforgalmi szemléletben 2,5-szeresen túlteljesült, az uniós módszertan szerint viszont a GDP 3,5 százalékára rúgó többlet alakult ki 2011-ben.

A büdzsé átláthatatlanságát jól jellemzi, hogy még az utolsó hetekben sem tudta pontosan megjósolni a Nemzetgazdasági Minisztérium a pontos kiadásokat és bevételeket, ezért a többször módosított előirányzatot is túllépte 10 százalékkal. Ennek ellenére azt közölte az NGM, hogy az egyszeri tételek nélkül még kedvezőbb is lett a vártnál a hiány, 620 milliárd forint lett a tervezett 687 milliárd helyett.

A Molhoz, a MÁV-hoz, az önkormányzatokhoz és az MFB-hez kapcsolódó kiadások mellett decemberben az Európai Bíróság döntése miatti áfa-visszatérítés összege is kiderült: 250 milliárd forintra rúgott ez a tétel. Összesen pedig 1114 milliárd forintnyi többletkiadás volt az év során.
Több adónemből jelentősen kevesebb folyt be az előirányzottnál, azonban a személyi jövedelemadó nem tartozik ezek közé. Igaz, az átalakítás nyomán az egy évvel korábbinál így is 385 milliárd forinttal kevesebb volt a bevétel. A különadókból ugyancsak több pénz érkezett a kasszába, mint amennyivel számoltak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.