Magyar gazdaság

Orbán: Irigyelnek bennünket Európában

Orbán Viktor kompromisszumkészségét hangoztatta az Európai Bizottság által kifogásolt problémákat illetően. A Bild-Zeitung című német lapnak nyilatkozva kijelentette, "Ebben az esetben a hatalom és nem az érvek előtt hajlunk meg."

Utalt arra, hogy Magyarországon olyan elnök áll a jegybank élén, akit még az előző parlament választott meg. A hivatali ideje 2013-ban jár el és ezen semmi sem fog változtatni. "Ezen kívül van egy monetáris tanácsunk, amelynek tagjait szintén a régi parlament határozta meg. Most csak arról van szó, vajon növeljük-e e monetáris tanács tagjainak számát. Ha az EU-nak problémái vannak, készek vagyunk a követeléseknek eleget tenni. Még akkor is, ha ez a jegybank hátrányára történik" – fogalmazott Orbán. Magyarország demokratikus ország és az is marad, a szabadságharcosok országa. "Kiállunk értékeink és a nemzetünk mellett, még akkor is, ha ellenszél fúj. Sőt akkor is, ha az ellenszél orkánerejű." Orbán a bíróságokkal és az adatvédelemmel kapcsolatban is tárgyalási készségét hangoztatta.

Arra a felvetésre, hogy a hitelminősítő intézetek borúlátó véleményt  fogalmaztak meg, vajon megakadályozható-e, hogy Magyarország második Görögországgá váljék, Orbán kifejtette, tavaly júniusban a helyzetet valóban rossznak látta. Akkor Magyarország a legveszélyeztetettebb országok közé tartozott. "Azóta sikerült elhárítanunk a veszélyt. Közben teljesen megreformáltunk a nyugdíjrendszert. "Higgyék el nekünk, Európa még csodálkozni fog azon, mi mindenre képes Magyarország" – állította Orbán. A miniszterelnök elmondása szerint megérti, hogy Németország unja már, hogy mindig ő fizet a legtöbbet az EU-ban. Mint mondta, tartósan nem működőképes rendszer, ha az EU egyik szobájában rend és tisztaság van, míg a másikban rendetlenség van.

Orbán vitába szállt azzal a felvetéssel, miszerint a Magyarországon kivetett válságadók mindenekelőtt a külföldi konszerneket sújtják. "A távközlés, a kiskereskedelem és az energia terén működő vállalatokat adóztatjuk meg, köztük nagy magyar vállalatokat is, amelyeknek éppúgy fizetniük kell, mint a külföldieknek." Magyarország a vállalatokkal fenntartott szoros kapcsolat révén akarja a befektetők bizalmát visszaszerezni. Orbán szerint a gazdaságba vetett bizalom továbbra is nagyon nagy, nem utolsósorban a 16 százalékos új egységes jövedelemadónak és a valamennyi vállalatot érintő 10-19 százalékos társasági adónak köszönhetően. "Ezért irigyelnek bennünket sokan Európában, és tapasztalható nálunk igazi befektetési hullám. A jövő évben csupán a német nagybefektetőknek köszönhetően a gazdaságunk két százalékkal fog növekedni."  

Németország válságadó alkotmány demokrácia
Kapcsolódó cikkek