BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamarai regisztráció: törlik végül a nemfizetőket

„Végső soron a kamarai regisztrációt elmulasztó cégek törlését fogjuk kezdeményezni” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét annak kapcsán kérdeztük meg, hogy március elsején lejárt a kötelező kamarai regisztráció határideje, amelynek során a hónap végéig 5 ezer forint díjat kellett befizetniük az érintett vállalkozásoknak. A regisztráció a 600 ezer társas vállalkozás és az egyéni vállalkozások számára is kötelező volt, ám több csoport kivételt képezett a szabály alól. Nem kellett intézkedniük tehát azoknak a vállalkozásoknak, amelyek fő tevékenységként mezőgazdasággal foglalkoznak, a mezőgazdasági termelőknek, valamint a magán-állatorvosi, ügyvédi, egyéni szabadalmi ügyvivői, közjegyzői és önálló bírósági végrehajtói tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak és egyéni cégeknek sem.

Parragh László hangsúlyozta: a cégtörlés a folyamat legutolsó állomása lesz csak. Hozzátette: a kamara jól halad a feldolgozással, eddig 454 ezer cégnél ez már megtörtént, további 100 ezer jelentkezéssel várhatóan a hónap végéig végeznek. „A befolyt díj meghaladja a kétmilliárd forintot, így elmondható, hogy aki regisztrált, az fizetett is.”

Parragh hozzátette: „a szakminisztériumoktól megkaptuk a szükséges adatbázisokat, amelyeket összevetünk a kialakult listával, és ha eltérést tapasztalunk, az érintett cégeket először ajánlott levélben értesítjük. Csak ezután kerülhet sor szankciókra.”

A nem fizető cégek „nem szerepelnek a kamara adatbázisában, az ilyen vállalkozások pedig nem léteznek a mi szemünkben, ezért kezdeményezni fogjuk az ilyen vállalkozások törlését, hiszen a végső cél a gazdaság kifehérítése” – tette hozzá Parragh László.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.