A PPP-k államosításába kezd a kormány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A kormány elkezdi állami tulajdonba venni a PPP-konstrukcióban, azaz a magán- és a közszféra közös finanszírozásában épült projekteket – jelentette be Hegmanné Nemes Sára államtitkár. Első körben tornatermeket és iskolai uszodákat vesznek állami felügyelet alá. 31 projekt átvételéről döntöttek olyan településeken, amelyek önhikire, azaz az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó segítségre pályáztak.
Először tehát olyan projektek kerülnek át az államhoz, amelyek kiváltása a központi költségvetésből viszonylag olcsón megoldható. A kormány túl nagy terhet nem vesz magára, ám így kéttucatnyi települést kiránthat a csődveszély széléről. 15 milliárd forintot költenek arra, hogy a beruházásokat átvegyék a magánfelektől – közölte az államtitkár. A beruházások, melyeket kiváltanak, ennél jóval többet, 50 milliárd körüli összeget jelentenek. Döntően olyan települések iskolauszodáiról, tornatermeiről van szó, amelyek túlvállalták magukat, és már nem lennének képesek kifizetni a projektek saját részét.
Más kérdés, hogy mi lesz ezekkel az épületekkel. A PPP-szerződésekben ugyanis szinte mindig rögzítik azt is, hogy a magánberuházó folyamatosan karbantartja, amit megépített; ha az államhoz átkerülnek a létesítmények, semmi nem garantálja, hogy lesz fejlesztés, vagy egyáltalán megőrzik a technikai színvonalat. A PPP-konstrukció lényege, hogy az állam vagy egy önkormányzat magáncégnek adja ki a projektet, ami köteles az építés mellett évtizedeken, döntően 15–30 éven át végezni a karbantartást és a felújításokat is, ez idő alatt az állam vagy a város évente fizet nekik – ez az, amire most nem képes költeni az önkormányzat sok helyen. Majd amikor a szerződés évtizedei lejártak, visszakerül az építmény az államhoz vagy a városhoz az akkori kor legmagasabb technikai követelményeinek megfelelve.
Előrehaladott tárgyalások vannak azokkal a vállalkozókkal, akik hajlandók kiszállni – mondta az államtitkár. Azt kifizetik a vállalkozóknak, amit saját erőből beépítettek a projektekbe, ennél többet nem.
Bejelentették azt is: fejlesztési kabinetet hoz létre a kormány a fejlesztéspolitikai döntések gyors, koordinált előkészítése és érvényesítése érdekében. Vezetője a miniszterelnök lesz, és a gazdasági, valamint a fejlesztési miniszter is helyet kap benne.


