BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Információs sztrádán halad előre a Rádió Tele5 Taxi

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Már két innovációs díjat nyert a Rádió Tele5 Taxi szolgáltatásfejlesztő programjával, amelynek keretében a XXI. század informatikai technológiai lehetőségeit alkalmazzák a társaság hatékony működése, a fenntartható fejlődés érdekében.

„A program eddigi kiváló teljesítményével érdemelte ki a cég néhány napja a Magyar Telekom DELFIN, előtte pedig az Invitel InnoMax díját” – közölte Horváth Csaba, a Rádió Tele5 Taxi Holding Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Elmondta, hogy beleszerettek az innovációba, amit csak lehetett, virtualizáltak és digitalizáltak a szolgáltatásaikban, és úgy látja, hogy a számításaik beváltak.

A program keretében kialakították az elektronikus számlázási rendszert, bevezették a taxikártyát, elindították a www.etaxicsekk.hu honlapot, és fejlesztették a radiotaxi.hu portált. Üzleti innováció eredménye a Taxiprogram vállalatirányítási rendszer, a mobilos fizetés bevezetése és az Invitel fejlesztésével létrejött, IP-alapú call center is. A Taxiprogram például a vállalati ügyfeleiket szolgálja ki, akik a www.etaxicsekk.hu oldalon saját, jelszóval védett felületet kapnak, taxikártyákat igényelhetnek, és azt is nyomon követhetik, hogy mely kártyát hányszor és mikor használták az alkalmazottak és mennyibe került egy-egy utazás. A fejlesztések során a céghez tartozó 700 taxit felszerelték POS terminálokkal, amelyek lehetővé teszik az elektronikus számlázási és e-taxicsekkes szolgáltatások igénybevételét, biztosítják a kártyás fizetést a taxikban és a kommunikációt a gépkocsivezetőkkel.

Budapest egyik legnagyobb taxitársaságánál, amely csaknem harminc éves múltra tekint vissza, mindezzel egyedibbé és személyesebbé váltak a szolgáltatások, közelebb kerültek az ügyfelekhez, hatékonyabbá vált a működés, miközben jelentős – papír-, nyomtatási, postázási stb. – költséget takarítottak meg, és hozzájárultak a környezet védelméhez is, például a fakivágások csökkentésével.

Az utasok, a diszpécserek és a taxis alvállalkozók körében különösen nagy sikert aratott az a projekt, amelynek keretében a társaság egy könnyen és gyorsan használható okostelefonos alkalmazással elérte, hogy egyetlen gombnyomással egyenesen a diszpécser elé kerül a fuvarkérelem, aki azonnal továbbítani tudja a megrendelést. Amint a gépkocsivezető jelzett a fuvar felvételéről, a megrendelő telefonján azonnal visszaigazolást kap a taxi adatairól és pontos érkezéséről. Így az utas, a diszpécser és a taxis alvállalkozó közötti kommunikáció is gördülékennyé vált. Ha valaki a telefonjára telepíti a Mastercard Mobile applikációt, akkor a fizetéssel sem kell bajlódnia, mert a QR-kód alapján kiegyenlíti a számlát.

„A Magyar Telekom és az Invitel elismerése számunkra olyan visszajelzések, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejlesztésekkel jó úton járunk” – hangsúlyozta a cégvezető. Ugyanezt igazolják az elégedett utasok, az információs technológiában dolgozó és alkotó szakemberek visszajelzései is.

Végül Horváth Csaba szólt a jövőről is. A cég következő fejlesztési tervei között szerepel egy GPS rendszer bevezetése, amely a rendelkezésre álló taxik azonnali és pontos helymeghatározását biztosítja majd, és így még teljesebbé és még hatékonyabbá teszi szolgáltatásaikat. Egy kicsit jövő a jelenben, és a Rádió Tele5 Taxi innovációs nyitottságának elismerését jelenti, hogy a mobil fizetés terén autóiban zajlik a Cellum cég által készített, világújdonságnak számító Mastercard Mobile alkalmazás magyarországi kipróbálása.

A társaság fejlesztései (lépésről lépésre)

Kialakították az elektronikus számlázási rendszert

Bevezették a taxikártyát

Elindították a www.etaxicsekk.hu honlapot

Fejlesztették a radiotaxi.hu-t

Bevezették a Taxiprogram vállalatirányítási rendszert

Bevezették a mobilos fizetést

IP-alapú call centert hoztak létre

Okostelefon-alkalmazást hoztak létre

POS terminálokkal szerelték fel a taxikat





Bevezették a taxikártyát

Elindították a www.etaxicsekk.hu honlapot

Fejlesztették a radiotaxi.hu-t

Bevezették a Taxiprogram vállalatirányítási rendszert

Bevezették a mobilos fizetést

IP-alapú call centert hoztak létre

Okostelefon-alkalmazást hoztak létre

POS terminálokkal szerelték fel a taxikat DELFIN DÍJ –MAGYAR TELEKOM A Magyar Telekom 2008-ban alapította a fenntarthatóság terén kiemelkedő beszállítói teljesítményének elismerésére, a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítésére. A DELFIN a „Díj egy Elkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért” elnevezés rövidítése. Idén a XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés keretében adták át az elismeréseket, négy kategóriában. A „Megvalósult innováció a fenntarthatóság érdekében” kategóriában a Rádió Tele5 Taxi pályázata bizonyult a legjobbnak. INNOMAX DÍJ – INVITEL Idén immár harmadik éve osztották ki az InnoMax díjakat, amely az innovatív, kreatív kis- és középvállalkozások teljesítményének elismerésére és megismertetésére szolgál. Itt a pályázatok elbírálásánál az üzleti innovációra helyezik a hangsúlyt. A Rádió Tele5 Taxi 2012-ben azért kapta meg ezt a díjat, mert egyre jobban képes felhasználni az informatikai technológiát a taxitársaság hatékonyabb működése és ügyfelei minőségi kiszolgálása érdekében.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.