NAV: az adócsalás többsége áfacsalás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTavaly 356 milliárd forint áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forintnyi adócsalást is felderítettek. Mindez több, mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka – nyilatkozta Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese. Az elnökhelyettes úgy látja, reális az a becslés, amely szerint az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót Magyarországon. Az áfával kapcsolatos visszaélések az EU-ban gyakoriak, de arányuk nem akkora, mint Magyarországon – tette hozzá Sors László.


