Újra növekszik a sörpiac
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz ásványvíz- és a jégkrémpiac mellett a sörpiac szereplői is azért drukkolnak mostanában, hogy a kánikula tartós maradjon. Ilyenkor ugyanis ugrásszerűen megnő a kiskereskedelmi forgalomban értékesített termékek mennyisége. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, hogy péntek óta napról napra emelkedik a nyári szezonális termékek forgalma, sörből a szokásos napi forgalom kétszeresét értékesítik, ez utóbbihoz a labdarúgó Európa-bajnokság is hozzájárul. A Tesco áruház tájékoztatása szerint pedig sörből 15 százalékkal több fogyott az utóbbi napokban az előző héthez képest.
A hazai sörpiac 2006 óta tartó lejtmenete megfordulni látszik: tavaly 3,8 százalékkal bővült az értékesítés. A Magyar Sörgyártók Szövetségének éves jelentésében a kedvező időjárással, az innovatív, új termékek és megoldások bevezetésével, valamint a tavalyi főszezonban racionális mértékű jövedéki adóteherrel magyarázzák a jó teljesítményt. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a sörgyártók sikeresen alkalmazkodtak a gazdasági válság következtében megváltozott piaci környezethez és az átalakuló hazai sörfogyasztási szokásokhoz. Ez utóbbira példa, hogy tavaly tovább csökkent a szuper prémium és prémium sörök részesedése, miközben a közép- és alsókategóriás sörökből több fogyott. „A szövetség három tagvállalata – a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, valamint a Heineken – összesen 6,383 millió hektoliter sört értékesített. Ezek a cégek a magyar sörpiac több mint 90 százalékát képviselik” – mondta Csíkné Kovács Klára, a sörösök elnöke. Hozzátette: egyelőre kár arról álmodozni, hogy visszajön a válság előtti állapot. Beszélt arról is, hogy a szakmai szervezet tagvállalatai a múlt évben összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be az államkasszába. A szövetség adatai szerint a teljes adóbefizetés 56 százalékát a jövedéki adó tette ki. Emellett a sörgyárak 19 milliárd forint áfát, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a magyar költségvetésbe. Az elnök megjegyezte, hogy közvetlenül a gyártóknál több mint 1700 ember dolgozik, közvetve pedig a sörgyártás mintegy 26 300 munkahelyet jelent a magyar gazdaságban. „Tavaly az értékesítés 98 százaléka saját termelésből származott, így a hazai sörfogyasztásban az import szerepe elhanyagolható volt” – fogalmazott a szövetség elnöke. Hozzátette: a belföldi alkoholmentes sörértékesítés 2010-hez képest növekedett, de az elmúlt 5 évhez viszonyítva, még mindig alacsonyabb szintet mutat. A környezeti terhelés csökkentése érdekében a Magyar Sörgyártók Szövetsége tovább folytatta a 2010-ben megkezdett, „Minden doboz visszajár” elnevezésű alumíniumdobozvisszagyűjtő-rendszer kiépítését, aminek köszönhetően tavaly több mint 100 millió dobozt gyűjtöttek a fogyasztóktól.
Nagy változás a piacon, hogy az észak-amerikai Molson Coors sörgyártó vállalat bejelentette: lezárta a StarBev-csoport felvásárlását 2,65 milliárd euró értékben. Az újonnan felvásárolt vállalatcsoport Molson Coors Central Europe néven működik a továbbiakban, és vezérigazgatói pozícióját Mark Hunter, a Molson Coors UK & Írország vezérigazgatója tölti be. A Molson Coors Central Europe közel 4100 főt foglalkoztat, kilenc sörgyárat működtet, és piacvezető márkáit Csehországban, Szerbiában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Szlovákiában forgalmazza. A felvásárlás részét képezi a Staropramen márka is, mely a vállalatcsoport vezető márkája, és több mint 30 országban van jelen világszerte. A StarBev évente 13,3 millió hektoliter sört készít és az említett országok mindegyikében vezető, illetve első harmadbeli piaci részesedéssel rendelkezik. Portfóliója több mint 20 márkából áll, melyek között olyanok is megtalálhatók, mint a Borsodi, a Kamenitza, a Bergenbier, a Ozusko, a Jelen és a Niksicko. Emellett hivatalos forgalmazója a Stella Artois, a Beck’s, a Hoegaarden, a Löwenbäru és a Leffe márkáknak is.

