BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az iparkamara szerint másfél millióan járnak jól az akciótervvel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a kormány munkahelyvédelmi terve óriási előrelépés a magyar kis- és középvállalatok támogatásában, és túlmutat a munkahelyteremtés, munkahelymegőrzés kérdésén.

A kamarai vezető mindezt azután mondta, hogy a tervezetről egyeztetett Rogán Antallal, a Fidesz és Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével.

Az MKIK számítása szerint a program végrehajtása éves szinten akár 0,8–1 százalékpontos GDP-növekedést hozhat, 1,3–1,7 millió munkavállalót érinthet kedvezően, és 150–200 ezer, de akár 300 ezer kis- és középvállalkozás is választhatja valamelyik kedvező adózási formát. Parragh László kiemelte: a kormány munkavédelmi tervében több kamarai javaslat is megjelenik, például a pénzforgalmi szemléletű áfafizetésre vonatkozó. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy egyrészt megfelelő időt kell adni a vállalkozásoknak a felkészülésre, másrészt „belső ellentmondást eredményezhet az, ha a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatása kedvezménnyel jár, mert ez arra ösztönözheti a munkavállalót, hogy ne képezze magát, noha a társadalom és a gazdaság érdeke a szakképzetlen munkaerő továbbképzése”.

A kamara elnöke jelezte azt is, hogy a vállalkozók még mindig jelentősnek érzik az adminisztrációs terhet, „a bürokráciát, amelyet leépíteni csak politikai akarattal lehet.” Az egyeztetésen elhangzott az is: a vállalkozásoknak fontos lépés, hogy a devizaárfolyam-változást tőkeveszteségként el lehet számolni.

Rogán Antal azt mondta: nyitottak a kamara javaslatainak megtárgyalására, odafigyelnek arra, hogy „senki ne tudja bonyolulttá tenni a tervet”. Megállapodtak a kamarával, hogy a következő évben áttekintik a bürokrácia csökkentésének lehetőségét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.