A vártnál is mélyebb gödörben Spanyolország
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Egyre sötétebb viharfelhők gyülekeznek Spanyolország felett: tegnap a helyi statisztikai hivatal közölt a vártnál lényegesen rosszabb adatokat a gazdaság állapotáról. A végleges számok szerint a spanyol GDP az első negyedévben 0,6, a másodikban 1,3 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest – előzetesen 0,4, illetve egyszázalékos visszaesést jósoltak. Összehasonlításul: tavaly még 0,4 százalékos pluszt könyvelhetett el a dél-európai ország.
Negyedéves szinten a tavaly év végi 0,5 százalékos mínuszt január és március között 0,3, április és június között pedig 0,4 százalékos hanyatlás követte. Sokatmondó tény, hogy a spanyol GDP utoljára 2011 második negyedévében bővült az előző három hónaphoz képest – akkor is csak minimális, 0,2 százalékos mértékben.
Elemzők szerint a mélyülő recesszió hátterében egyértelműen a szigorú megszorítások állnak, amelyeket az EU vár el Madridtól a költségvetési hiány csökkentésére hivatkozva. A takarékossági csomagok miatt ugyanis a lakossági és a vállalati költések, valamint a kormányzati kiadások is erősen csökkennek, amit egyelőre a továbbra is növekvő export sem képes ellensúlyozni.
Ráadásul az újabb megszorítások miatt a recesszió tovább mélyülhet az év második felében, ami a már amúgy is rekord magas, 24,8 százalékos munkanélküliség újbóli emelkedését eredményezheti.
Jó hír viszont, hogy a spanyol államkötvénypiacon enyhül a feszültség: a tegnapi aukción a három hónapos lejáratú kincstárjegyek esetében 0,946, a hat hónaposoknál 2,026 százalékra csökkentek a hozamok a korábbi 2,434, illetve 3,691 százalékról. Igaz, ennek hátterében nem a spanyol gazdaságba vetett hit, hanem az EKB kötvénypiaci beavatkozására vonatkozó várakozás áll.


