Két és fél éves csúcson az infláció
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb mértékű, 14,1 százalékos drágulást a szeszes italok, a dohányáruk kategóriában regisztrálták, az egyetlen (0,8 százalékos) csökkenést pedig a tartós fogyasztási cikkek körében. Az egyéb cikkek, üzemanyagok kategóriában 7,9 százalékos volt a drágulás. Az átlag fölötti mértékben drágultak az élelmiszerek (6,3 százalék) és a háztartási energia (6,2 százalék); a ruházkodás 3,5 százalékkal került átlagosan többe, mint egy évvel korábban, a szolgáltatások pedig 4,1 százalékkal.
Az éves árindex szeptemberben is 6 százalék körül – akár kissé e szint felett – alakulhat, októbertől várható lassulás – véli Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője hozzátéve, hogy az élelmiszerárak alakulása felfele mutató kockázatot jelent. A szakember szerint az év egészében így is bőven az MNB 3 százalékos célja felett alakul az infláció, és a cél elérése 2013-ban sem valószínű.
Monetáris politikai szempontból az adat semleges, az augusztusi kamatdöntés is bizonyította, hogy a tanácstagok többsége számára a piaci folyamatok és a borús növekedési kilátások a meghatározók – szögezi le Trippon Mariann. A CIB prognózisa szerint az IMF-tárgyalások miatti bizonytalanságok és a következő időszakban várhatóan kevésbé támogató külső környezet miatt a jegybank az év végéig már csak egyszer, 25 bázisponttal csökkenti a rátát.
Más a cseh emelkedés
Csehországban a júliusi 3,1 százalék után 3,3 százalékra emelkedett az éves infláció augusztusban. A legnagyobb mértékben az élelmiszerek, a háztartási energia és az üzemanyagok drágultak. A cseh jegybank augusztusi ülésén 4:2 arányban döntöttek a 0,5 százalékos ráta tartása mellett, a kisebbség 25 bázispontos vágást szorgalmazott. A piac szerint Prágában hamarosan nem konvencionális jegybanki eszközöket is mozgósítanak, hogy a magyarhoz hasonlóan recesszióban lévő cseh gazdaság lendületet vehessen.


