BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóátrendezést tervez a kormány, növelnék a fogyasztási adókat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

ígéret A jövőben a befektetésekre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál a magyar gazdaságpolitika, utóbbit „a stabil költségvetési és politikai helyzet alapozza meg” – mondta Matolcsy György a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén.

Hozzátette: továbbra is cél a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása; ezt a strukturális reformok is segítik majd, emellett a kormány teljes foglalkoztatottságot szeretne elérni, amelyből a versenyszféra és a közfoglalkoztatás is kiveszi majd a részét. Az adórendszerről azt mondta, a kormány tervei szerint néhány, fogyasztást terhelő adót növelnek, miközben a jövedelmet terhelő adókat mérséklik. Az államadósság csökkentésével több pénz jut befektetésekre, és a befektetőbarát üzleti környezet kialakítására – tette hozzá Matolcsy György. A miniszter azt mondta, az EU kulcspiacainak elérhetősége szempontjából az ország kedvező helyzetben van. Hozzátette: a gazdaság egyik problémája, hogy a befektetési ráta sokkal alacsonyabb, mint néhány más közép-európai országban. „Ez elfogadhatatlan, de a szerkezetet vizsgálva a feldolgozóipari beruházások ismét a válság előtti szinten vannak. n vg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.