Magyar gazdaság

Az ÁSZ elnöke örül, hogy csökken az adósság, de szűk a mozgástér

Örömtelinek nevezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden a parlamentben, hogy 2011-ben csökkent az adósságráta, Domokos László azonban hangsúlyozta, hogy az államadósság szintje a következő évek költségvetési mozgásterét is szűkre szabja.

Az ÁSZ elnöke a tavalyi zárszámadás vitájában kiemelte: a központi költségvetés bruttó adósságállománya 20.955 milliárd forint volt 2011 végén, ami a 74,6 százalékának felelt meg, az adósságráta tehát 0,3 százalékponttal csökkent az előző évihez képest.

Az államadósság alakulását kedvezőtlenül befolyásolta a devizaadósság árfolyamvesztesége, ezt azonban kompenzálta a magán-nyugdíjpénztári rendszerből a társadalombiztosítási rendszerbe visszalépők állampapírjainak bevonása - mondta, megjegyezve, hogy az komoly finanszírozási kockázatot hordoz, ezért örömteli minden olyan év, amikor lazítani lehet a külső eladósodottságon.

A még mindig magas államadósság a következő évek mozgásterét továbbra is szűkre szabja. Idén négyezer, 2013-ban és 2014-ben pedig évente háromezer milliárd forintot kell törleszteni, ezek az összegek mind hiányoznak a fejlesztések és beruházások területéről, az adósság tehát még mindig hátráltatja a gazdaság felívelő pályára állását, csökkentése ezért nemzetgazdasági érdek - jelentette ki Domokos László.

Az ÁSZ elnöke kitért arra, hogy a számvevőszék adókkal kapcsolatban tett megállapításai csaknem 99 százalékban igazolódtak, a tervezéskor kockázatosnak minősített adónemeknél szinte kivétel nélkül elmaradás volt. Kevesebb lett a bevétel társasági adóból, hitelintézeti járadékból, általános forgalmi adóból, jövedéki adóból és illetékbevételből is.

Szólt arról, hogy az ország jelentős lemaradásban van az felhasználásában, miközben az EU-s költségvetési időszak a végéhez közeledik. A kötelezettségvállalások a múlt év végéig 5.415,9 milliárd forintot tettek ki, ami a rendelkezésre álló összeg kétharmada. Még rosszabb a helyzet a kifizetéseknél, ezek 2.322,9 milliárd forintot értek el, a teljes keret 28,3 százalékát.

Az időarányos lemaradás miatt több operatív program esetében nagy a forrásvesztés kockázata. Az elkövetkező bő egy évet arra kell felhasználni, hogy Magyarország jól kidolgozott és megalapozott projektekkel a lehető legtöbbet lekösse ezekből a forrásokból - foglalta össze.

A számvevőszék ellenőrizte a 2011 márciusában meghirdetett Széll Kálmán-terv intézkedéseit is. A táppénzkiadások a kitűzött 3 helyett 14 milliárd forinttal csökkentek, de a rokkantellátási rendszer átalakításától várt megtakarításoknak csak egy része valósult meg, 12 helyett alig több mint 2 milliárd volt a megtakarítás.

Az ÁSZ azt is megállapította, hogy az új, fenntartható nyugdíjrendszer átalakítása érdekében a tavalyi év végéig számos intézkedés történt, a rokkantnyugdíjak rendszerének felülvizsgálata és a közösségi közlekedés átalakítása azonban csúszásban van.

Domokos László évek óta visszatérő problémaként azonosította, hogy a kormány nem a jogszabályoknak megfelelően használja fel a rendkívüli tartalékot. Ez 2011-ben is így volt, 19,5 milliárd forint átcsoportosítása előre valószínűsíthető és tervezhető célokat szolgált.

A számvevők megállapították, hogy a kormány tavaly élt azzal a széleskörű felhatalmazással, amit az államháztartásról szóló törvény adott a gazdaságpolitikai célok megvalósításához. A költségvetést többször módosították, a deficit végül 1741,6 milliárd forint lett. A pénzforgalmi szemléletben és az egyszeri kiadási tételek kiszűrésével számított hiány a bruttó hazai termék 2,6 százaléka volt.

Domokos László elmondta: a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alap hiánya 83,6 milliárd forint volt, ám ez szinte teljesen az utóbbihoz kötődött, a nyugdíjkassza ugyanis a magánnyugdíjpénztáraktól átvett értékesítésével egyensúlyba került.

Ez jelentős és pozitív változás a korábbi évekhez képest, amikor a folyó költségvetésből kellett évi több százmilliárd forintot a nyugdíjak kifizetésére fordítani - jelentette ki.

A számvevők a központi költségvetés bevételi főösszegének 96 százalékát, kiadási főösszegének 91 százalékát ellenőrizték. Emellett 81 intézménynél végeztek helyszíni ellenőrzést, ami több mint a duplája az egy évvel ezelőttinek.

Az ÁSZ emellett elutasító véleményt adott az uniós fejlesztések fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról készült beszámolóról.

A számvevőszék jelentésében hat javaslatot fogalmazott meg: a gazdasági miniszternek a fejezetek évközi többletigényeinek és a költségvetési tartalékok felhasználásának összehangolását szorgalmazta, a vidékfejlesztési miniszternek szóló javaslatuk pedig a Nemzeti Földalap zárt szerződés-nyilvántartási rendszerének kialakítását célozza. Az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos javaslatot címeztek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének, három ÁSZ-javaslat pedig az adóbeszedéssel függ össze - ismertette Domokos László.

gazdasálodás ÁSZ GDP Széll Kálmán Terv államadósság adósság ellenőrzés költségvetés
Kapcsolódó cikkek