Kiszáll az állam a közgazdászképzésből
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„Piaci kereslet lesz ugyan a szakokra, de a hallgatók által fizetendő önköltség összegéből nem lehet az intézményeket eltartani” – így kommentálta lapunk megkeresésére Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke a hírt, mely szerint jövőre nem lenne már államilag támogatott közgazdász- és jogászképzés. Mint mondta, a hallgatók által befizetett önköltség összege mellett a tudományos és a fenntartói normatíva is szükséges, ezeken a területeken nem szállhat ki az állam a finanszírozásból.
Hogy változik a finanszírozás, arról Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek azt mondta: az önfenntartó felsőoktatás megteremtése érdekében indokolt, hogy 2013-ban tovább szűkítsék az állami ösztöndíjas férőhelyek számát. Emiatt jövőre végleg megszűnhet az államilag támogatott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken.
A politikus hozzátette: a felvételi adatok szerint ezek a szakok a piacról is képesek eltartani magukat. A kormányzat ugyanakkor folyamatosan monitorozza majd a döntés hatásait, és ha szükséges, beavatkozik. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az állam nem vonul ki teljesen a felsőoktatás támogatásából; azokon a területeken, ahol az állam a megrendelő – mint például a pedagógusképzés – mindenképpen lesznek állami ösztöndíjas helyek.
Arra az érvre, hogy idén nem csökkentek drasztikusan a jelentkezések, pedig már elindult a támogatott helyek finanszírozása, Sándorné Kriszt Éva azt mondta: a hallgatók kényszerpályán voltak; aki eldöntötte, hogy gazdaságtudományi pályára jelentkezik, mire szembesült az államilag finanszírozott férőhelyek számának csökkenésével, már gyakorlatilag nem tudott módosítani az elképzelésén. „A jelentkezések száma részben a rendszer tehetetlenségéből is adódik” – vélekedett hozzátéve: az említett szakok állami finanszírozásával kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy vajon lesz-e elegendő utánpótlás a közszféra számára. „Igaz, ezzel kapcsolatban elhangzott az az ígéret, hogy a közszolgálatban elhelyezkedőknek vissza fogják téríteni a befizetett önköltséget” – mondta.
Kérdésünkre, hogy egy, a gazdaságtudományokra fókuszáló intézménynél nem okoz-e problémát az állami férőhelyek megszűnése, azt mondta: akkor bízhatnak abban, hogy nem lesznek komolyabb finanszírozási problémáik, ha az egyéb csatornák finanszírozása megmarad.
Tavaly 4900 gazdasági férőhely volt, idén 250. A jogászférőhelyek 800-ról 100-ra csökkentek.


