BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kovács Árpád: a külföld nem érti a bevételnövelést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kiigazító csomagoktól várt egyenlegjavulás kétharmadával lehet számolni Kovács Árpád szerint. A Költségvetési Tanács elnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) fórumán kifejtette: a csomagok kiadásokra vonatkozó részét, érti a külföld, a bevételeket növelő részeket már kevésbé, így a bürokrácia csökkentéséből várt további 30 milliárd forintot, vagy a közszférában történő hatékonyabb bérszabályozásból származó többletbevételt.

Szerinte az Európai Unióval és az IMF-fel azért kell megállapodni, mert az a piaci kamatnál 3-4 százalékponttal olcsóbb finanszírozást jelent. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanságot megszüntetné a megállapodás, mivel a büdzsét terhelő 6,4 ezer milliárdos kötelezettség meghaladja a kormány rendelkezésére álló forint és devizaszámlán lévő összeget – figyelmeztetett.

Az MGYOSZ támogatja a kormányt, hogy a hiányt három százalék alá szorítsa, de nem ért egyet azokkal a lépésekkel, amelyek a növekedést gátolják, így a bankadó fenntartásával, a tranzakciós illeték mértékének felemelésével – mondta Futó Péter elnök. Szerinte a gazdaság szempontjából a két legfontosabb ügy a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés és az EU/IMF-megállapodás, emellett a kormánynak „békét kell kötnie a bankokkal”. n vg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.