Lazíthatnak a 2013-as hiánycélon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Domokos nyilatkozata után a tegnapi Magyar Nemzet írta azt kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy a kormány lazít a hiánycélon, és a GDP 2,8 százalékára növelné a büdzsé hiányát. A lap szerint ezzel 130–150 milliárd forintos mozgástere lesz az államnak. A Világgazdaság számítása szerint a jelenlegi számok alapján még ennél is többet nyerne a kabinet: a költségvetés tervezete szerint 2013-ban folyó áron 30 685 milliárd forint lesz a GDP, a tervezett 677 milliárdos hiány így valóban 2,2 százalékos (egészen pontosan 2,207 százalék). Ha ezt 2,8-ra engedné el a kormány, akkor a hiány forintban 859 milliárd lehetne, ami a 677-hez képest 182 milliárdos eltérés minden egyéb feltétel változatlansága esetén. Ezen nagyságrendileg az sem változtat, hogy a számított 1,6 százalékos 2013-as növekedésnél kisebb, 1 százalék körüli lehet a reális GDP-bővülés, mert a különbség a GDP 0,6 százalékánál csupán néhány milliárdos.
A hiány ezzel az Európai Unió által követelt 3 százalék alatt maradna. Kérdés, mennyire nézné jó szemmel Brüsszel, hogy letér a hiánycsökkentési pályáról a kormány, és az idei 2,5-ös cél után 2,8-at jelöl meg 2013-ra. Kérdés az is, hogy a kormányzat mikor jelzi az IMF-nek a változtatást, a valutaalap ugyanis a hivatalos közlésig a 2,2 százalékos hiánycél elérésére követel meg megfelelő intézkedéseket.
A kormányzat az esetleges döntéssel a Varga Mihány által kalkulált 300–350 milliárdos lyuk több mint felét tudná virtuálisan betömni kiigazítások nélkül. Ha a több elemző által számított 600 milliárd körüli lyukkal kalkulálunk, akkor annak mintegy negyede tűnhet el ezzel további 400 milliárdos kiigazítást követelve.
Spórolási tervekről beszélt Rogán Antal
A nagy jövedelműeknek több nyugdíjjárulékot kellene fizetniük, két évig nem töltik be a nyugdíjba vonulók állását a közigazgatásban, nem kapna senki párhuzamosan nyugdíjat és fizetést – ezeket is fontolóra veszi a kormányzat, közölte Rogán Antal a TV2-nek. Emelkedne a cigaretta jövedéki adója is. A politikus hozzátette: az IMF válaszolt a kormány levelére, pontosításokat kért, és az MNB illetékéről érdeklődött. A kormány válaszol, és folytatódhat a tárgyalás – mondta Rogán.


