Nem lesz akkora megszorítás - A kormány mégsem tartja a 2013-as hiánycélt
A kabinet eredetileg 2,2 százalékos GDP-arányos deficitet vállalt a 2013-as büdzsé tervezetében, amit a közeljövőben 2,8 százalékra kíván növelni. Ezzel 130–150 milliárd forintos mozgástere lesz az államnak, vagyis ennyivel több pénzből gazdálkodhat jövőre – írja a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy a 2,8 százalékos hiánycél viszont „kőbe lesz vésve”, tehát ennél magasabb nem lehet a deficit, mert az már adósságnövelő hatással járna.
Az Európai Bizottság ellenállásába sem ütközhet ez a módosítás, hiszen a brüsszeli testület csupán azt várja el hazánktól, hogy a költségvetés hiánya a maastrichti kritériumokban foglalt GDP-arányos 3 százalék alatt maradjon. Így a jövő évi büdzsé tervezett sarokszámai alapján nagy esély van arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, amely már hazánk 2004-es uniós csatlakozása óta folyik ellenünk, írja a lap.
A jövő évi büdzsé jelenleg érvényes tervezete többek között azért szorul korrekcióra, mert a hazai gazdaság az előrejelzések szerint lassabban nő jövőre a költségvetésben szereplő 1,6 százaléknál.
Mindez megerősíti a Népszabadság hétvégi értesülését, csupán hajszálnyi eltérés van a hiánycél kapcsán. A lap azt írta, hogy kormányzati források kész tényként kezelik, hogy a jövő évi 2,2 százalék hiánycélt „elengedik”, és így teremtenek elő további pluszforrásokat. A lap úgy értesült, hogy a hiánycél legfeljebb fél százalékkal, 2,7 százalékra módosulhat.


