Késhetnek az EU-pénzek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Bizottság számításai szerint 9 milliárd euró hiányzik ahhoz, hogy az EU minden idei kötelezettségét teljesíteni tudja, vagyis ki tudja fizetni a már végrehajtott uniós projektek után beadott számlák értékét az egyes tagországoknak. Kérdésünkre, miszerint a 9 milliárdos tételből mekkora rész illeti a magyarországi projekteket, Surján László azt mondta: hazánk esetében mintegy 380 millió euró kifizetését érinti a megállapodás elmaradása. „Ezt az összeget azonban a magyar költségvetés mindenképpen megkapja, hiszen ennek kifizetése jogi kötelezettsége az EU-nak, a megállapodás hiánya miatt viszont csúszhat annak utalása” – emelte ki az EP-képviselő.
Az elmaradt keddi tanácskozáson az idei büdzsé többletigénye mellett a jövő évi költségvetés számairól is meg kellett volna egyezniük a miniszteri tanács és az EP képviselőinek. „Hasonló helyzet két éve is kialakult az EP és a tanács között” – mondta Surján, aki szerint ahogy akkor, most is megszülethet az év végéig az alku. „Akkor lesz tényleg baj, ha az év végéig nem sikerül megkötni a megállapodást. Ekkor ugyanis a költségvetést hónapról hónapra fogják működtetni, vagyis havonta a 2012-es költségvetés kiadási tételeinek 8 százalékát lehet csak elkölteni, ami komoly nehézséget okozhat majd a kohéziós vagy az agrártámogatások kifizetésében” – emelte ki az EP-képviselő.
Miniszteri biztos
Fél évre miniszteri biztost nevezett ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a 2014–2020 közötti uniós költségvetés hazai programjának tervezésével, illetve annak brüsszeli benyújtása után a tárgyalásokkal kapcsolatos feladatok ellátására. A posztot Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nemzetközi elnökhelyettese, illetve az NFÜ-n belül az uniós közlekedésfejlesztési forrásokat gondozó operatív program (KÖZOP) irányító hatóságának vezetője kapta meg.

