Leminősítésre jelölte az S & P Szlovéniát
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFIGYELMEZTETÉS Negatív kihatású megfigyelés alá vette Szlovénia elsőrendű befektetői, A/A-1 szintű államadós-besorolásait a Standard & Poor's, mert véleménye szerint a pénzügyi szektorban tervezett, régóta esedékes reformok végrehajtását megkérdőjelezi az ellenzék által kezdeményezett népszavazás, amely két törvényt érint.
Az egyik jogszabály alapján külön intézményt hoznának létre az állami kézben lévő vagyon kezelésére, a másik pedig olyan intézmény életre hívásáról intézkedik, amely átvenné és kezelné az állami ellenőrzésű bankok portfolióit terhelő rossz minőségű eszközöket. Ez utóbbi ügyben a parlamenti elnök a múlt héten – eljárási okokra hivatkozva – érvénytelenítette a népszavazási kezdeményezést, az első kérdésben azonban a szlovén alkotmánybíróság dönti majd el, hogy lehetséges-e a referendum.
A hitelminősítő szerint ez azt jelenti, hogy az állami vagyonkezelő létrehozása legalább egy évet késik.


