BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Obamát várták, vagy nem?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár előzetesen úgy festett, hogy a technológiai szektor inkább Barack Obama győzelmével járna jobban, az ágazat így is alulteljesítő volt az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetése óta. A cégek kilátásaival kapcsolatban ugyanis nagyon sok a kérdőjel

Ágazati szakértők napok óta találgatják, mit is jelenthet a technológiai szektor számára Barack Obama újabb választási győzelme. A várható hatásokat nem könnyű megítélni, mert az ágazatot érintő terveikről az elnökjelöltek – ahogy erre több szakértő is felhívta a figyelmet a kampány hajrájában – méltatlanul keveset beszéltek, ahhoz képest, hogy az iparág fejlődése mennyi, a választási hadjáratban egyébként hangsúlyos témát érinthet.
Előzetesen kizárólag két levél adott iránymutatást az ágazati szereplők és a befektetők számára. Ezeket a New York Tech Meetup (NYTM) érdekvédelmi szervezet, szektort érintő terveiket firtató kérdésére írta Barack Obama és Mitt Romney. Bár a két elnökjelölt túl hosszan ugyan nem ecsetelgette elképzeléseit (Romney szűk egy és Obama is csak másfél oldalban válaszolt a NYTM-nek), szakértők a rövid levelekből arra következtettek, hogy a szektor cégei számára Obama győzelme lenne a kedvezőbb kimenetel.
A második ciklusára készülő elnök válaszában azt hangsúlyozta, hogy elsősorban az innovációt és a munkahelyteremtést kell szem előtt tartani, amikor a kormányzati infrastrukturális és technológiai beruházásokról döntenek az Egyesült Államokban, illetve amikor ilyen invesztícióra sarkalják valamilyen módon az országban ténykedő a cégeket. Az újraválasztott elnök leveléből kiderül: továbbra is támogatná az úgynevezett zöld informatikát, azzal számol, hogy a bevándorlási reform komoly IT-beruházásokat igényel illetve tervezi a technológiai oktatás fejlesztését is. A látszólag semmitmondó levéllel Obama csak azért lehetett nyerő az ágazat vállalatainál, mert konkurense ennél is kevesebb konkrétumot említett.
Annak fényében, hogy az elnökjelöltek sokat nem árultak el az IT-szektorral kapcsolatos terveikből, s amit elmondtak, abban sem volt az ágazat cégeinek túl sok öröme, kifejezetten érdekes, hogy a technológiai vállalatok több 10 millió dollárral támogatták a 2012-es kampányt. Bár a végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, szakértők szerint nem kizárt, hogy a szektor az idén több pénzt fordított a választásokra, mint négy esztendővel ezelőtt, pedig már 2008-ban is rekordösszeget költöttek.
A Center for Responsive Politics adatai szerint a hardvergyártók és az internetes vállalatok július elejéig nagyjából 30 millió, az elektronikai, és távközlési cégek pedig közel 95 millió dollárt öltek a két elnökjelölt választási hadjáratába, alig néhány millióval kevesebbet, mint 2004-ben a teljes kampány ideje alatt. Bár a négy évvel korábbi összesített majd 200 milliós csúcs a politikai kutatóintézet által közölt adatoknál még mindig bő 75 millió dollárral magasabb, az elemzők szerint mivel költések nagy része ezúttal is a választások környékére koncentrálódott, nem kizárt, hogy az idei végső támogatási összeg meghaladta a 200 milliót. Ezzel az információtechnológiai szektor minden bizonnyal az öt legtöbbet költő ágazat között volt - vélekednek a szakemberek.
A technológiai vállalatok közül egyébként a rendelkezésre álló adatok szerint a legtöbbet ezúttal is a Microsoft és a Google szánta a választásokra, a két cég együttesen csak július elejéig hozzávetőleg 4 millió dollárt költött.

A fiskális szigortól félnek

Annak ellenére, hogy az IT-cégek inkább Obama győzelmét várták, a szektor tőzsdén jegyzett vállalatai nem teljesítettek különösebben jól a szavazás utáni napokban. A technológiai cégek részvényárfolyamának mozgását jelző Nasdaq Composite ugyanis a választásokat követő első két kereskedési napon majd 4 százalékkal értékelődött le, ami azt jelzi, hogy a szektor alulteljesítő volt, hiszem az S&P 500 3,6, míg a Dow Jones Industrial Average „mindössze” 3,3 százalékot veszített értékéből.

Szakértők a hanyatlást, és a más szektorokhoz képest is gyenge tőzsdei teljesítményt azzal is magyarázzák, hogy míg a választások napja előtt a technológiai szektort közvetlenül érintő tervek miatt hajlott az ágazat Obama felé, addig az elmúlt napokban inkább azok a félelmek dominálták a hangulatot, amelyek szerint a tervezett fiskális szigor az állami beruházások visszafogásához vezethet.

Szakértők a hanyatlást, és a más szektorokhoz képest is gyenge tőzsdei teljesítményt azzal is magyarázzák, hogy míg a választások napja előtt a technológiai szektort közvetlenül érintő tervek miatt hajlott az ágazat Obama felé, addig az elmúlt napokban inkább azok a félelmek dominálták a hangulatot, amelyek szerint a tervezett fiskális szigor az állami beruházások visszafogásához vezethet. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.