Még maradnak a különadók
A magyar gazdaság jobban teljesít – mondta Varga Mihály az elmúlt három év gazdaságpolitikai eredményeit értékelő sajtótájékoztatón tegnap. A nemzetgazdasági miniszter szerint az államháztartás helyzete javult, aminek köszönhetően Brüsszel azt javasolta, hogy kerüljünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól. A kormányváltáskor olyan országokkal vettek minket egy kalap alá, amelyeket csőd fenyegetett – emlékeztetett Varga.
A miniszter szerint a három fontos irány az államadósság csökkentése, a középosztály megerősítése és a valódi közteherviselés megteremtése volt. „Az egészségügyi, az oktatási, és az önkormányzati szektor átalakítása azt eredményezte, hogy az adósság mértéke csökkent” – mondta Varga. Az MNB adatai szerint az idei első negyedévben 82,2 százalék volt a GDP arányos államadósság, amire az előző negyedév végi 79,2 százalékról emelkedett a ráta. „A második irány a középosztály megerősítése volt. Az adószerkezet és az adórendszer átalakításával kisebb lett a kkv-k adóztatása, és a bürokráciát is csökkentettük” – sorolta Varga. Szerinte segítették azt, hogy „a gazdaság visszanyerje a versenyképességét”. A versenyképességi ranglisták szerint ugyanakkor nem javult az ország versenyképessége.
A harmadik irány a „valódi közteherviselés” volt, ezért vezették be a szektorális adókat. Varga Mihály három hónapja azt mondta, kiszámíthatóságra törekszik. Lapunk kérdésére tegnap kifejtette: a reklámadó esetleges bevezetése, a bankadó és a tranzakciós illeték emelése beleillik a politikába. Egy kérdésre közölte: „A következő másfél évben nem várható a különadók kivezetése.” „Konzervatív növekedési becsléssel számolunk” – mondta Varga. Az év második felében erősebb lesz a növekedés, így elérhető a 0,7 százalékos bővülés.

