Az új rendszer vesztese a települési autonómia a polgármesterek szerint
„Az önkormányzati költségvetések a nyertesek, a vesztes a települési autonómia az új rendszerben" - hangoztatta Tóth József, Polgár polgármestere a Világgazdaság önkormányzatokról szóló konferenciáján. . Elmondta, hogy a A Polgár környéki, az adósságkonszolidációból kimaradt települések vezetői szerint nevetséges, megalázó, s nem korrekt, ha lesz még egy újabb adósságkonszolidáció. Arra emlékeztetett, hogy alig 250 önkormányzat, kivitt 610 milliárdot, és még ennél is több pénzt fordítanának az átvállalásokra. A települések önkormányzati feladatokat finanszíroznak, de azt nem tartja jó megoldásnak, ahogy egyes polgármesterek azt felvetették, hogy a fejlesztéseket pedig adókivetéssel oldják meg. Ez szerinte sok kistelepülésen kivitelezhetetlen, mivel a lakosság az alapszolgáltatásokért sem tud fizetni. Így ezek a települések nem tudnak fejlesztéseket véghezvinni.
Tóth József kiemelte, hogy csökken az önkormányzatok szerepe, nő az államé, kisebb a települési apparátus, kevesebb ügyben van szerepük, a helyi erőforrásokat nem használják ki, telepítési autonómia pedig gyengül. Nem tartja jó megoldásnak, hogy a jövő évi büdzsében a kistelepüléseknél már kisebb hivatali létszámot támogatnak, pedig például Polgáron már az idén is több elbocsátás volt már az idén az önkormányzatnál.
Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere arról beszélt: az adósságkonszolidációra szükség volt, létkérdés volt, a működésből kivont források és az uniós fejlesztések miatt. Szükséges-e a folytatás? Dietz szerint igen, mert vannak még jelentős adósságok, például az önkormányzati cégeknél. 100 százalékos támogatásokra lenne szükség a fejlesztéseknél, mivel például csak azok tudnak utakat építeni, ahol jelentős bevételek vannak. Az adósságkonszolidáció után pedig reorganizációra lesz szükség, hogy vállalati szemlélettel tudják vezetni a településeket.
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere azt mondta: az eladósodottság nem bűn, de csak úgy szabad hitelt felvenni, ha becsülettel vissza is fizetik. Széchenyit idézte, hogy hitel nélkül nincsen gazdaság. A gazdaságban a hitel rendkívül fontos összeg, e nélkül nem működik, a gazdaságban a másik kérdés a bizalom, bár ez a mai világban ebből kevés van. Ezért vannak több oldalas szerződések, pedig 4-5 mondat is elég lenne.
A mulasztás a bűn szerinte, ha elmulasztották volna a hitelfelvételeket az önkormányzatok, akkor nem tudtak volt több milliárd forint uniós pénzt. Enélkül nem tudtak volna teremteni 2500 munkahelyet Veresegyházán sem. Nem tudtak volna ipari üzemeket telepíteni a településre. Pásztor szerint kellett az adósságkonszolidáció, a települések mindig alulfinanszírozottak voltak.
Nem szabad elkerülni, hogy bevonják a lakosságot a teherviselésbe, de az embereknek látnia kell, hogy mit kapnak érte. Ő duplájára emelte a választások évében az adót, de nem fordultak el tőle, mert dupla annyit kaptak az emberek. Örömmel vette a források növekedését a következő büdzsében. Azt nem tartja önkormányzásnak, hogy az állami pénzeket osszák szét. Szabadon és felelősen kell gazdálkodni a forrásokkal. Örömmel vette tudomásul, hogy az iskolaépítés állami feladat, ahogy ezt Tállai András államtitkár és a Berczik Ábel, az NGM államtitkár-helyettese válaszolta neki kérdésére.