Magyar gazdaság

Jéghegyek és jégtáblák Magyarország hajója előtt – Mit lépne Bajnai?

„Magyarország veszélyes vizeken hajózik” – kezdte előadását Bajnai Gordon a „2x2=4, Ortodox beszélgetés a gazdaságpolitikáról” című fórumon. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, egyre több a jéghegy és a jégtábla. „A hajó nem tud kitérni a jéghegyek elől” – vélekedett.
 
A legaggasztóbb probléma, hogy a beruházások leálltak, amelyek az amortizáció szintjén vannak, így az egész magyar gazdaság kevesebbet tud előállítani – hangsúlyozta Bajnai. A vállalatoknak nyújtott hitelek aránya jóval a 2008-as szint alatt áll.

Szavai szerint a beruházások útjában áll, hogy nincs bizalom. „A legsúlyosabb kár a bizalom hiánya, és nem csak a külföldi multik, hanem a hazai kkv-k is így gondolják” – mondta Bajnai.

„Az elmúlt hátrom évben elhagyta az országot a fiatal munkaerő, aki a hátán cipelhetné az Magyarországot. Mindez a munkaerőpiaci kínálatot is szűkíti” – fogalmazott.

Szerinte alapvető változásra van szükség: 23-24 évvel a rendszerváltás után a „törekvő” polgárokat kell a politika középpontjába állítani. Először a gyarapodásra kell koncentrálni, amiből lehet támogatni a „törődést”. Ehhez haza kell hozni és itthon kell tartani a fiatalokat, és olyan kormány kell, amelyik képes a törekvéseket támogatni, fejtegette Bajnai.

„A vállalkozások támogatása nélkül az ország nem fog tudni előre lépni” – hangsúlyozta. Olyan gazdaságpolitikára van szükség, amelyik a vállalkozásokat segítni. „Egy ortodox, normális gazdaságpolitikát kell folytatni, mert a gazdaságpolitika alapja a bizalom” – szögezte le Bajnai.

„Nem hittem volna 1990-91-ben, hogy ezt a közhelyet ki kell mondani, de a magántulajdon szentsége az elsőszámú dolog. Most tanuljuk meg, hogy a jogállam és a gyarapodás milyen szorosan összefügg, és ha az egyik sérül, akkor a másik is veszélybe kerül” – mondta a volt miniszterelnök. Fontos alapelv a kiszámíthatóság, a tervezhetőség.

„Adóalkotmány bevezetésére van szükség, hogy az állam csak egy évben egyszer változtassa az adószabályokat, és azt is konzultációnak kell megelőznie” – ismertette egy tervét Bajnai.

„Rendbe kell hozni a munkaerőpiacot is” – mondta Bajnai. „Jobb minőségű felsőoktatásra van szükség, ahova sokkal több pénz kell tenni, és minden tehetséges fiatalnak meg kell adni a lehetőséget, hogy felsőoktatási intézménybe mehessen.”

Bajnai
Kapcsolódó cikkek