A magyar agrárdiplomácia sikere az uniós tagállamok környezetvédelmi minisztereinek GMO-tilalommal kapcsolatos megállapodása – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
A szakminiszterek tegnap egyeztek meg arról a jogszabály-tervezetről, amely jogi alapot biztosítana a tagországok számára, hogy saját területükön megtiltsák génmódosított organizmusok (GMO) termesztését. A jelenlegi szabályozás értelmében, ha egy GMO-ra Brüsszel kiadja az engedélyt, akkor az az Európai Unió egészére érvényes, és a tagállamok csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával, szigorú feltételek mellett tilthatják ki a piacukról az adott terméket. A döntésnél nem környezeti vagy egészségügyi szempontokat, kockázatokat kell mérlegelni, hanem a tagállam gazdasági és társadalmi indokok alapján is bevezetheti a tiltást – emelte ki Fazekas Sándor.
A körminiszterek ellenszavazat nélkül, Belgium és Luxemburg tartózkodása mellett fogadták el az új javaslatot, amelyről még az Európai Parlamenttel is meg kell állapodnia a tanácsnak. A javaslatot 2010-ben mutatta be az Európai Bizottság, az Európai Parlament pedig 2011-ben fogadta el a tervezetről a maga olvasatát, a tagállamokat tömörítő tanácsban viszont egészen mostanáig nem sikerült megállapodni.
A javaslat akkor került ismét reflektorfénybe, amikor pár hónappal ezelőtt a tanácsnak minősített többséggel kellett volna döntenie, hogy megakadályozza egy GMO-kukorica termesztési engedélyének kiadását, de a súlyozott szavazatok és a tartózkodások miatt ez annak ellenére sem sikerült, hogy a 28-ból 23 ország ellenezte az engedély kiadását.
Az új szabályozás az engedélyezési eljárást nem érintené. A termesztési engedélyt továbbra is tagállami szinten kell kérvényeznie a gyártóknak, de uniós szinten születik meg a döntés. Az engedélyt az Európai Bizottság adhatja ki Brüsszelben, az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség véleménye és a szakbizottságok döntése alapján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.