Magyar gazdaság

Nyolcszázmilliós cégtemetőt fogott a NAV, 157 ember ellen emelnek vádat

Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - hangzott el az M1 Híradójában.

A a legnagyobb magyarországi cégtemetőt számolta fel. A bűnszervezet 159 gazdasági társaságot tüntetett el, 800 millió forint kárt okozva az államnak és a hitelezőknek. Az ügyészségnek 30 napon belül kell dönteni a vádemelésről.
Szándékos vagyonkimentés miatt Magyarországon ennyi ember ellen még soha volt vádjavaslat. A több mint 40 ezer oldal iratot a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken átadta az ügyészségnek - közölték a Híradóban.

Varga Sándor igazgatóhelyettes azt mondta: az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a tartozást felhalmozó társaságokat értékesítő korábbi tulajdonosokat, a cégek átvételére szerveződő elkövetői kör tagjait, valamint a bűncselekmények elkövetését segítő ügyvédeket, könyvelőket.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott: a Kecskeméti Járási Ügyészség mindent meg fog tenni, hogy harminc napon belül dönteni lehessen a vádemelésről a bonyolult bűnügyben.

cégtemető NAV
Kapcsolódó cikkek