Magyar gazdaság

Húszmillió forintot ad az önkormányzat NB I-es igazolásokra

Húszmillió forint rendkívüli támogatást nyújt a Haladás labdarúgócsapatának új játékosok igazolására a többségi tulajdonos szombathelyi önkormányzat – jelentette be Puskás Tivadar.

A polgármester szerint a többlettámogatással azt szeretnék elérni, hogy a Haladás játékoskerete megerősödjön és a csapat a bajnokságban továbbra is eredményesen szerepeljen - írta meg az nso.hu.
  
Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta: a 480 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó csapat számára jelentős segítséget jelent minden anyagi támogatás, s ez most különösen jókor érkezik, mert több olyan labdarúgóval is tárgyalásban vannak, akivel erősíteni akarnak.
  
Tommaso Rocchi, a Lazio korábbi futballistája egy hete már részt vesz a csapat edzésein, ám az ő átigazolásával kapcsolatban Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője úgy nyilatkozott: az olasz csatár szerződtetését az edzéseken eddig nyújtott teljesítménye alapján nem javasolja.

Egy hónapja hozták szóba Tommaso Rocchit a Haladással, a játékos augusztus elején pedig már Magyarországon tartózkodott. Az olasz támadó később leadta fizetési igényeit, aminek teljesítésére akkor nem futotta a Haladás költségvetéséből.

sport Szombathely Haladás
Kapcsolódó cikkek