BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Obama új intézkedéseket jelentett be az adóelkerülés ellen

Barack Obama elnök intézkedéseket jelentett be azon amerikai konszernek ellen, amelyek bejegyzett székhelyüket külföldre telepítik az adózás elkerülése érdekében. Az adózás elkerülése miatt elmaradt bevételeket az amerikai munkavállalóknak kell megfizetniük vagy magasabb adók formájában vagy pedig azzal, hogy az állam részéről kisebb teljesítménnyel szembesülnek - fejtegette Obama Washingtonban tartott sajtóértekezletén.

Megfigyelők szerint egyre több amerikai konszern oly módon kerüli meg az adófizetést, hogy egy kisebb céget vásárol meg - például Európában - és a cég központját formálisan például Írországba vagy Svájcba helyezi át, ahol a társasági adó kulcsa alacsonyabb. Közben vezető demokrata szenátorok arra szólították fel Barack Obama elnököt, hogy a Kongresszus megkerülésével rendeletileg lépjen fel azokkal az amerikai konszernekkel szemben, amelyek a központjukat külföldre helyezik át az adófizetések elkerülésére vagy legalábbis annak összegének csökkentésére.

A szenátorok - a The New York Times szerint - azzal érvelnek hogy az amerikai adóhivatal dollármilliárdokra rúgó adóbevételektől eshet el, amennyiben a washingtoni kormány nem cselekszik gyorsan.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.