BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többet adózhat az RTL

A táv- és hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó áfaszabályok uniós szintű változása miatt jövőre sokat veszít vonzerejéből Luxemburg, miközben jelentős pluszbevétellel számolhatnak a közösség országai, így hazánk is. Az RTL-nek és a UPC-nek is a magyar államkasszába kell befizetnie a forgalmi adót - írta meg a Magyar Nemzet.

A Luxemburgban bejegyzett RTL, valamint a UPC is várhatóan több milliárd forinttal gazdagítja majd a magyar államot. A cégeknek jövőre 27 százalékos áfát kell fizetniük, ami akár áremelkedést is hozhat. Ez ellen szól ugyanakkor a piaci verseny, hiszen az eddig itthon vagy éppen Romániában áfát fizető cégek – ilyen például a Digi is – gond nélkül be tudták építeni tarifáikba a közterhet.

A UPC Magyarország Kft. azt közölte lapunkkal: a cég 1999-es megalakulása óta folyamatosan és jelenleg is magyarországi székhellyel működik és a magyar államnak fizeti az áruforgalmi adót, a mindenkori magyar ÁFA-törvényben megállapított mértéknek megfelelően, amely a jelenleg hatályos ÁFA szabályozás szerint 27 százalék.

– A vállalkozások, így a táv- és hírközlési szolgáltatók adóoptimalizáló törekvései ezzel együtt megmaradnak, ami természetes. A mozgástér azonban az uniós változásokkal lényegesen kisebb lesz – mondta a lap megkeresésére Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.