BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna és az Iszlám Állam miatt teljesíthet rosszabbul Németország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Német Szövetségi Iparszövetség (BDI) csökkentette az idei évre vonatkozó növekedési prognózisát az Ukrajnában, Irakban és a Közel-Keleten kirobbant válságok miatt. A BDI elnöke, Ulrich Grillo a Süddeutsche Zeitung című müncheni lapnak azt nyilatkozta, hogy erre az évre az eddig két százalék helyett már csak mintegy 1,5 százalékos növekedést vár.

"A vállalatok ellenszelet éreznek, és növekszik a bizonytalanság" - hangoztatta Grillo. Szerinte a német nagykoalíció sem járult hozzá ahhoz, hogy javítsa a gazdaság versenyképességét és a befektetési légkörét. Németország szenved amiatt, hogy túl keveset ruház be. Ugyanakkor a kormány elismerte, hogy a német vállalatokat nem lehet korlátlanul terhelni. Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban a BDI elnöke kifejtette, a Nyugat-Oroszország ellen hozott szankciói és az ezekre adott moszkvai válasz "fájdalmat" okoznak az Oroszországban tevékenykedő német vállalatoknak. "Ám sokkal többről van szó: középtávon a gazdaság számára is döntő fontosságú, hogy a világon a jog ereje, és nem az erősebb joga érvényesüljön" - hangsúlyozta. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.