Varga Mihály „csomagja” nem ezermilliárdos megszorítás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVarga Mihály nem beszélt 1700 milliárd forintos megszorításról, csak arról, hogy a kiadásokat GDP-arányosan csökkenteni kell – mondta a Parlamentben Tállai András, a gazdasági minisztérium államtitkára.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten egy konferencián úgy fogalmazott, hogy fokozatosan, évek alatt a GDP 45 százalékára kell csökkenteni a költségvetés kiadási oldalát a jelenlegi 50 százalék feletti szintről, illetve szűkíteni kell az újraelosztás mértékét. Tállai szerint ez azt jelenti, hogy a GDP folyamatos növekedésével, az állami kiadások féken tartásával a kiadási oldal évről évre csökkeni fog – fejtette ki. Kiemelte, hogy szó sincs 1700 milliárdos megszorításról.
Az államtitkár azokra a találgatásokra reagált, amelyek szerint a Bokros-csomag óta nem látott megszorítások jöhetnek a költségvetés kiadási oldalának csökkentésével. Ez azonban nem ennyire egyértelmű, hiszen a kiadási oldal GDP-hez mért szintje egyrészt a gazdaság növekedéséből adódóan is csökkehet, másrészt akár a bevételek mérséklésére is lehetősége van a kormánynak, vagyis így már nem is tűnik megszorításnak az intézkedés.


