BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Abenomics: nincs lendület

Gyorsan recesszióhoz vezetett Japánban a tavasszal megkezdett fiskális szigorítás. A kormányfőnek ez akár kapóra is jöhet pozíciója megerősítéséhez

Újra a gazdaságélénkítés kerülhet előtérbe Japánban, miután a tegnap közzétett adatok szerint a világ harmadik legnagyobb gazdaságába nem hogy nem tért vissza a növekedés, de újból beköszöntött a technikai recesszió. A harmadik negyedévben éves alapon 1,6 százalékkal csökkent a GDP – a második negyedévi 7,3 százalékos zuhanás után –, noha az elemzői várakozások egybehangzóan 2,1 százalékos bővülést jeleztek. Negyedéves összevetésben 0,5 százalékkal zsugorodott a japán gazdaság, szemben a 0,5 százalékos pluszról szóló prognózissal. A GDP mintegy 60 százalékát adó lakossági fogyasztás csupán 0,4 százalékkal emelkedett – az előrejelzések ennek a duplájáról szóltak.

A váratlan recesszió mögött álló részletes adatok még nem ismertek, de az első kommentárok szerint feltételezhető, hogy elsősorban az áprilisi adóintézkedés érezteti hatását: ekkor emelték 3 százalékponttal 8 százalékra a fogyasztási adót (ez lényegében megfelel a magyar áfának). Az eredeti terv szerint az adót jövő októberben már 10 százalékra vinnék feljebb – a recesszió híre után azonban szinte minden elemző biztosra veszi, hogy Abe Sindzo kormányfő az emelés legalább másfél éves elhalasztását jelenti be, akár már ma.

Az adóemelési programot még az előző miniszterelnök, Noda Josihiko fogadta el – a költségvetési hiány, és ezzel a GDP több mint 200 százalékára rúgó államadósság csökkentése érdekében –, a 2012 decemberében kormányra került Abe pedig úgy vette ezt át, hogy közben reformokba és gazdaságélénkítésbe fogott, a jegybank aktív közreműködésével. A vállalatok azonban egyelőre kivárnak: a rekordszinteket súroló profitok ellenére a második után a harmadik negyedévben is visszaestek a magánberuházások, a béremelések elmaradnak az inflációtól, pedig Abe tavaly meghirdetett gazdasági stratégiája, az „Abenomics” nagymértékben alapozott a reálbérek növekedésére. Mindennek tetejébe az export se működött húzóerőként, még úgy sem, hogy a jen az elmúlt évben a Bloomberg szerint 13 százalékkal gyengült a dollárral szemben.

A miniszterelnök várhatóan számos lépésről dönt a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben – fogalmazott tegnap a japán kormányszóvivő, Josihide Szuga –, a piacok azonban ennél több konkrétumra várnak. Politikai elemzők szerint az is elképzelhető, hogy Abe előre hozott választásokat jelent be, akár már decemberre, hogy megerősítse pozícióját (egyébként 2016 végén esedékes az alsóházi választás). A kormányfő népszerűsége nem a régi már – emlékeztetett a BBC –, de az ellenzék megosztottsága miatt így is jó esélye volna a győzelemre, különösen ha bejelenti az áfaemelés újabb lépcsőjének elhalasztását.

Ez nem az a helyzet, amikor a fogyasztási adó emeléséről kellene tárgyalnunk – mondta a Reutersnek Ecuro Honda egyetemi tanár, aki nagy szerepet játszott a kormányfő gazdaságpolitikájának kidolgozásában. Akira Amari gazdasági miniszter ezt azzal egészítette ki, hogy valószínűleg lesz valamilyen újabb élénkítés, ám túl nagy csomagot nehéz lesz összehozni, tekintettel az elvárt költségvetési fegyelemre. A csomag tartalmát az is meghatározhatja – emlékeztetnek elemzők –, hogy jövőre olyan népszerűtlen lépések következnek az Abenomics végrehajtása során, mint a fukusimai katasztrófa után leállított atomreaktorok újraindítása, valamint a hadiipar beindítása.

Kínai–ausztrál nyitás

Szabadkereskedelmi egyezmény aláírásában állapodott meg Kína és Ausztrália – jelentették be Canberrában, Hszi Csin-ping kínai államfő hivatalos látogatásakor. A szándéklevelet miniszteri szinten már szignálta a két ország, a végleges aláírás jövőre várható.

Az egy évtizedig tartó tárgyalások nyomán létrejövő egyezmény nagy nyertese az ausztrál tej- és húsipar, a bortermelés, a bőripar és az ásványi nyersanyagok kitermelése lesz, miután termékeik 85 százaléka néhány éven belül vámmentesen mehet majd a kínai piacra (később ez az arány 95 százalékra nőhet). Cserébe vámmentesen kerülhetnek Ausztráliába a kínai cipők, ruhák, gépkocsik, elektronikai termékek, emellett könnyítik a kínai magánbefektetők piacra lépését.

Az egy évtizedig tartó tárgyalások nyomán létrejövő egyezmény nagy nyertese az ausztrál tej- és húsipar, a bortermelés, a bőripar és az ásványi nyersanyagok kitermelése lesz, miután termékeik 85 százaléka néhány éven belül vámmentesen mehet majd a kínai piacra (később ez az arány 95 százalékra nőhet). Cserébe vámmentesen kerülhetnek Ausztráliába a kínai cipők, ruhák, gépkocsik, elektronikai termékek, emellett könnyítik a kínai magánbefektetők piacra lépését.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.