BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kellemes meglepetést okoztak a lengyel számok

Fellendülés Az Európai Unió kelet- és közép-európai tagállamai közül a legnagyobbak gazdasága teljesített a legjobban 2014 harmadik negyedévében. Negyedéves összevetésben Románia lett a 28 tagú közösség éllovasa, 1,9 százalékos GDP-növekedéssel. Az éves öszevetésű bővülésben a lengyelek nyertek, az Eurostat adatai szerint 3,4 százalékos – a románokénál 0,1 százalékponttal erősebb – nemzeti össztermék-emelkedéssel.

A lengyel mutató azért is érdekes, mert az elemzők arra számítottak, hogy az év/éves ütem 2,7 százalékra lassul a második negyedévi 3,5 százalékról. A részletes adatokat november végén teszik közzé, de a varsói statisztikai hivatal egyik vezetője annyit elmondott a Bloombergnek, hogy a növekedés fő hajtóereje a belső kereslet volt.

Csehországban viszont a vártnál gyengébben sikerült a július–szeptemberi időszak: a prágai statisztikai hivatal szerint az elmúlt év azonos időszakával összevetve 2,3 százalékkal gyarapodott a gazdaság, miközben az elemzők azt várták, hogy a második negyedévhez hasonlóan meglesz a 2,5 százalékos növekedési ütem. A növekedést főleg a feldolgozóipar húzhatta – írta az RTT hírügynökség –, a részletekre azonban még itt is várni kell.

Az ugyancsak a visegrádi négyekhez sorolt, de egyszersmind az eurózónához is tartozó Szlovákia tartotta az előző negyedévi tempót: a negyedév/negyedéves bővülés most is 0,6 százalékos, míg az előző év azonos időszakával összevetett 2,5 százalékos lett. A negyedéves teljesítményben így is csak a mély gödörből kilábaló Görögország előzi meg a valutaövezeten belül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.