Kínos Keystone kudarc
A jelenleg még többségben lévő, de a novemberi félidős választások nyomán januárban megalakuló törvényhozásban a szenátusban is kisebbségbe kerülő demokraták csak azért tűzték napirendre a felsőházban a kanadai Alberta tartományból induló és az amerikai Nebraska államba befutó, majd kétezer kilométer hosszú Keystone olajvezeték hat éve húzódó ügyét, hogy megpróbálják megtámogatni Mary Landrieu louisianai szenátort, aki negyedszer pályázik a hatéves mandátumra. Decemberben döntő második fordulót vív a republikánus Bill Cassidy képviselővel, akinek ide vonatkozó tervezetét a képviselőház a minap nagy fölénnyel elfogadta. A déli állam számára létfontosságú az olajipar, s Landrieu elkeseredetten lobbizott demokrata kollégái körében, hogy a vonakodó Obama elnök ellenében összegyűjtse a megépítést sürgető tervezet elfogadásához szükséges hatvan szavazatot a száztagú felsőházban. A negyvenöt republikánushoz csak tizennégy demokrata csatlakozott – a többiek a környezeti aggodalmakra hivatkoztak –, s ez nem volt elég.
A jövő év elején a csata újraindul, hiszen a köztársaságiak az amerikai energiafüggetlenséget látványosan növelő technológiai forradalom folytatását ígérik. Elképzelhető, hogy Barack Obama él majd vétójogával, de lehetséges, hogy alkut köt, ha a republikánusok engednek, például adókérdésekben.
A Keystone az olajipar és a környezetvédők jelképes politikai ütközetévé vált az Egyesült Államokban. Amikor a TransCanada vállalat először javasolta, még senki sem gondolt erre. Az utóbbi hat évben tizenötezer kilométernyi csőhálózat épült az Egyesült Államokon belül. Ez a vezeték azonban átlépi az amerikai határt, ezért a külügyminisztériumnak hatástanulmányt kellett készítenie, amely kimutatta, hogy üvegházhatású gázok kerülhetnek a levegőbe, de a kanadai olaj így is, úgy is eljut a piacra. Ha nem épül meg a Keystone, akkor vonattal szállítják az olajat.
Külügyminiszterként Hillary Clinton 2011-ben már eljutott az engedélyezésig. De a környezetvédők közbeléptek: a kanadai olajhomokból nyert nehézolaj szerintük 17 százalékkal szennyezőbb, mint a „normál” olaj, a Keystone aláássa a klímaváltozás ellenében meghatározott célok teljesítését. Obama elnök húzza az időt, és azt mondja, hogy a vezetéken kanadai olaj érkezne a nebraskai állomáson keresztül a texasi Port Arthurba, ahonnan aztán finomítva exportálják, így az egésznek semmi köze az amerikai energiaárakhoz.
A támogatók széles tábora szerint ez nem egészen így van. Ráadásul a vezeték több tízezer munkahelyet teremt, és nemcsak kanadai olaj folyna benne, hanem amerikai is, hiszen Montanában és Dél-Dakotában palaolajat is táplálnának bele. Napi akár százezer hordót az összesen napi 830 ezer barrel kapacitású csőbe. A Mexikói-öböl partja mentén fekvő finomítók csak akkor működnek hatékonyan, ha nehézolajat is feldolgoznak. A felfutó amerikai és kanadai kitermelés pedig Észak-Amerika energiafüggetlenségét szolgálja, ez pedig nemzeti érdek.
Mindenkit leköröz Amerika
Több mint negyedszázada nem termelt ennyi olajat az Egyesült Államok. A palaforradalom következtében a nyersolaj felhozatal már majdnem napi kilencmillió hordóra rúg, szemben a 2008-as ötmillióval. A kondenzátumokkal (etán, propán, bután) együtt 11,5 millió barrelnél járunk, amivel Amerika megelőzte Oroszországot és Szaúd-Arábiát. Ez a világpiacon is új helyzetet teremt. Az amerikai fogyasztásnak csak 20 százaléka import – s ennek 36 százaléka kanadai –, szemben a 2005-ös 60 százalékkal. A világgazdasági kilátások romlása miatt is nyár óta jó 30 százalékkal esett az olaj világpiaci ára, szerdán az amerikai WTI hordója 74, a Brenté 78 dollár körül mozgott. A kőolajexportálók szervezete, az OPEC november 27-i ülésén azt vitatja meg, mit tehet a túlkínálat csökkentésére.
