A parlament gazdasági bizottságának mai ülésén nyújtja be a kormány képviselője az internetadó visszavonásáról szóló javaslatot – jelentette be tegnap Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus közölte azt is, hogy az országgyűlés úgy szavaz majd a jövő évi adócsomagról, hogy abban már nem szerepel ez a tétel.
Az internetadóra vonatkozó elképzelést október 21-én hozták nyilvánosságra, a jövő évi adótörvények között. Az eredeti tervek szerint az előfizetők netes adatforgalmát adóztatták volna, a távközlési szolgáltatóknak minden megkezdett gigabájt után 150 forintot kellett volna fizetniük. Az első közlés szerint ebből mintegy 20 milliárd forintos bevétellel számolt a Nemzetgazdasági Minisztérium, azonban a 2013-as adatforgalmi adatokat figyelembe véve akár a kétszázmilliárd forintot is elérhette volna az új adó mértéke. Az elképzelést később finomították, így egyéni előfizetők esetében havonta 700, míg üzletieknél 5000 forintban maximálták az új teher összegét, ez alapján 25 milliárd forintos költségvetési bevétellel számoltak az internetadó kapcsán. Azonban még ebben a formában is valószínűleg több száz kisméretű kábelszolgáltató csődjét okozhatta volna az új adó, de komoly kihívást jelentett volna a nagyobb távközlési cégeknek is.
Az internetadó elleni széleskörű tiltakozás miatt a miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában bejelentette, hogy a tervezett formában nem valósul meg, visszavonják. Tegnap délután még az eredeti formájában szerepelt a jövő évi adótörvény-tervezet a parlament weboldalán, így az internetadó is benne volt. Ráadásul a tervezethez érkezett módosító javaslatok közül mindössze azt vonták vissza, amely a havonta fizetendő maximális díjra vonatkozott.
Kérdés, hogy később, esetleg más formában újra megpróbálkozik-e a kormány az internetadó bevezetésével. A miniszterelnök szerint januárban nemzeti konzultáció indul a kérdésről, és az ügy napirenden tartására utal az is, hogy Orbán Viktor jelezte érdekelné, hogy mi lesz az interneten keletkező hatalmas extraprofittal és nem lehetne-e azt valamilyen módon Magyarországon tartani.
Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy mit érthetett a miniszterelnök az extra nyereség alatt, elképzelhető az is, hogy olyan nagy nemzetközi online cégek profitja került a célkeresztbe, mint a Google vagy a Facebook, amelyek magyarországi bevételeinek megadóztatása már a reklámadó kapcsán is felmerült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.