Nem látták még ilyen pesszimistán az életüket a fiatalok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA fiatalok egyre elégedetlenebbek az életükkel: az önmegvalósítást, az anyagi biztonságot, az öngondoskodást és a lakhatást vizsgáló indexek soha nem álltak még olyan alacsony szinten, mint 2014 végén – derült ki a K&H pályakezdők jólétét mérő felméréséből. Általában az élettel való elégedettség is az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza a 19 és 29 év közöttiek körében. Az index értékét lefelé mozdította, hogy a jövőbeli kilátásaikat is negatívan értékelték.
A bank szerint csökkent azoknak a száma, akik elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, de javulásra számítanak, és többen nyilatkoztak úgy, hogy most sem elégedettek, de nem is bíznak abban, hogy jobbra fordul a helyzetük. Az elmúlt negyedévben voltak a legkevésbé elégedettek a fiatalok a lakáskörülményeikkel: több mint 60 százalékuk még nem teremtette meg az önálló élethez szükséges körülményeket.
Erősödött a munkanélküliségtől való félelem, a dolgozók 11 százaléka mondta csak azt, hogy könnyen találna magának új állást, 61 százalékuk úgy érzi, hogy a munkanélküliség nőni fog a következő évben, ezt a megelőző negyedévben csak kicsivel több, mint felük tartotta valószínűnek.
„A megtakarításokkal rendelkezők száma is az eddigi legalacsonyabb szinten van, 30 százalékot sem éri el azok aránya, akiknek van félretett pénzük” – mondta Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. Azok között, akiknek van megtakarítása, az átlagosan félretett összeg 672 ezer forint, ami a legmagasabb az elmúlt két évben.


