Trump kontra Harvard – perre ment a kormánnyal a neves amerikai egyetem
Bostonban bíróság elé kerül az Egyesült Államok egyik legnevesebb egyeteme, a Harvard, és a Trump-adminisztráció közötti konfliktus, amely akár kétmilliárd dollárnyi szövetségi támogatás elvesztésével is járhat az intézmény számára. A Fehér Ház azzal vádolja az egyetemet, hogy nem lép fel megfelelően az antiszemitizmus ellen, és ragaszkodik a sokszínűséget és egyenlőséget támogató (DEI) programok megszüntetéséhez.

Emellett az adminisztráció korlátozni próbálja a Harvard hozzáférését ahhoz a vízumrendszerhez is, amely lehetővé teszi külföldi diákok felvételét. A Harvard válaszul keresetet nyújtott be, és azt kéri a bíróságtól, hogy per nélkül, gyorsított eljárásban döntsön az ügyben. A meghallgatást Allison Burroughs kerületi bíró vezeti, aki korábban már hozott a Harvard számára kedvező előzetes döntéseket egy másik, vízumüggyel kapcsolatos perben. Bár hétfőn nem várható azonnali ítélet,
az egyetem kérte, hogy szeptember 3-ig szülessen döntés – ez az a határidő, ameddig a Trump-adminisztráció felfüggesztette a pénzügyi kötelezettségvállalásokat.
A vita azonban szinte biztosan továbbgyűrűzik: ha a döntés bármelyik fél számára kedvezőtlen, szinte garantált a fellebbezés, és akár az amerikai legfelsőbb bíróság elé is kerülhet az ügy – írja a BBC.
A Harvard ügyvédei szerint a kormány megsérti az amerikai alkotmány szólásszabadságról szóló rendelkezéseit, mivel beleszól abba, mit és hogyan taníthat az egyetem. Úgy vélik, a támogatás felfüggesztése „büntető jellegű”, és nincs ésszerű kapcsolatban a megfogalmazott kritikákkal.
A Trump-adminisztráció viszont azzal érvel, hogy a szövetségi támogatások feltételekhez kötöttek, és ha az egyetemek ezeket nem teljesítik, elveszíthetik a pénzüket. A kormány jogászai emellett azt is kérik, hogy az ügyet helyezzék át egy olyan szövetségi bíróságra, amely kizárólag anyagi természetű perekre specializálódott.
A Harvard elleni fellépés nem elszigetelt:
korábban a Columbia Egyetem is kénytelen volt engedni a kormány nyomásának, miután 400 millió dollár támogatás megvonását helyezték kilátásba.
Az intézmény végül korlátozta a tüntetéseken viselhető arceltakarók használatát és felülvizsgálta felvételi politikáját. Trump szerint a Harvard elleni intézkedések tárgyalási taktikának is tekinthetők, és kijelentette: „Valószínűleg megegyezünk velük.” A Fehér Ház szerint „biztosak abban, hogy Harvard végül elfogadja az elnök vízióját, és jóhiszemű tárgyalásokkal közel kerülhetnek egy megállapodáshoz”. A vita azonban túlmutat egyetlen egyetemen: a tét az amerikai felsőoktatás autonómiája, a politikai befolyás határai, és az, hogy a közpénzek mennyire szolgálhatnak eszközként ideológiai nyomásgyakorláshoz.


