BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A közepes fejlettség csapdájával küzd Magyarország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Török Ádám Hazánk a harmadik legerősebb csoportban található az innovációs teljesítmény terén a négy csoportra osztható EU-ban – mondta Török Ádám akadémikus a Világgazdaság innovációs konferenciáján. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára előadásában kiemelte: Magyarország és a környező országok a közepes fejlettség csapdájával („middle income trap”) küzdenek, vagyis a folyamatos és jelentős működőtőke-beáramlás sem tudja kiemelni ezeket a gazdaságokat az alacsony hozzáadott értéket termelő „bedolgozói” szerepből. Ezzel kapcsolatban arra az érdekes tényre hívta fel a figyelmet, hogy a magyar feldolgozóipari exportban a high-tech kivitel aránya meghaladja az amerikaiét, a mutató azonban csalóka, mert ezt a listát Málta vezeti, ahol sok összeszerelő üzem működik. Szerinte nincs túl sok ország, amelyik ki tudott törni a közepes fejlettség csapdájából.

A nemzetközi innovációs versenyről Török Ádám elmondta: a 2000-es évek eleje óta megfigyelhető Európa lemaradása, Észak-Amerika, illetve a tágabb „BRICS-országcsoport” (például Malajziával, Szingapúrral, Mexikóval kiegészülve) megerősödése.

Az EU-ban az innováció terén négy országcsoportot lehet megkülönböztetni, hazánk a harmadik legerősebb csoportba tartozik, Lengyelországot és Szlovákiát megelőzzük a rangsorban. Az EU pozíciói az innovációs versenyben úgy írhatók le, hogy lemarad Dél-Koreához, az USA-hoz és Japánhoz képest. Az EU-n belül egyben kettősség figyelhető meg: a világ legjobb innovációs teljesítményű országai (például Svédország, Finnország, Hollandia), illetve a lemaradó országok (például Bulgária, Románia) is szerepelnek az uniós tagállamok között.

Európai paradoxonként írta le azt a jelenséget, hogy bár az EU-ban élvonalbeli kutatások folynak, eredményeik mégsem mutatkoznak meg a versenyképesség javulásában, és a gyakorlatban kevésbé hasznosulnak. Lehetséges magyarázatként az alapkutatások túlsúlyát, a szabadalmi bejelentési és bejegyzési feltételek eltéréseit emelte ki, illetve azt, hogy a vállalatok a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos problémák miatt sok eredményt nem szívesen publikálnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.