Korrupciós listával indult a politikai szezon Kínában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület vezeti fel a csütörtöktől kezdődő Országos Népi Gyűlést, vagyis a parlament éves, jövő hét végéig tartó ülésszakát. Jü közölte: Kína egészségesebb, egyben hatékonyabb gazdasági növekedésre készül, ami mérsékeltebb ütemet is jelent majd a jövőben.
Ez megfelel a pekingi vezetés elmúlt hónapokban tett nyilatkozatainak, tükrözi egyben azt is, hogy 2014-ben a márciusban kitűzött 7,5 százalékos növekedésnél alacsonyabb, 7,4 százalékos bővülést tudott produkálni a kínai gazdaság.
Az országos bizottság elnöke emlékeztetett arra is, hogy a szervezet kiveszi részét a korrupció elleni harcból, és beszámolt róla, a bizottsági tagok közül 14 embert kellett tagágától megfosztani korrupció miatt, közülük ketten alelnökök voltak. Jü mindezt figyelmeztető jelnek nevezte.
Aligha véletlen, hogy a kínai hadsereg éppen tegnap tette közzé azt a listát, amely több tucat korrupcióval gyanúsított tábornok nevét tartalmazza. Úgy tudni, több magasrangú helyi vagy központi vezető mellett köztük van Kuo Po-hsziungnak, a Központi Katonai Bizottság (KKB) egyik nyugalmazott alelnökének a fia is. Hszi Csin-ping kínai államfő-pártfőtitkár, aki a KKB elnöke is egyben, korábban többször hangoztatta, hogy az évtizedekig érinthetetlen hadsereget, illetve prominenseit szigorú ellenőrzéseknek kell alávetni.


