BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Benyújtották a magáncsődtörvényt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tegnap délután benyújtották a magyar Országgyűlés elé a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvénytervezetet. A köznyelvben magáncsőd néven ismert eljárásról szóló törvény már szeptemberben hatályba léphet, és elsősorban a pénzügyi intézményeknek tartozó, nehéz helyzetben lévő adósokon segíthet. Első körben azok élhetnek majd a magáncsőd lehetőségével, akiknek a lakását kényszerértékesítés fenyegeti.

Azok az adósok kérhetnek csődvédelmet, akiknek a tartozása legalább kétmillió, de legfeljebb 60 millió forint, emellett az adósságuk nem haladja meg a felhalmozott vagyonuk kétszeresét. Kizárják az eljárásból azokat, akiknek az ingatlanát a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolta, vagy akik az elmúlt tíz évben részt vettek már hasonló eljárásban. Ha valaki megfelel a feltételeknek, a családi vagyonfelügyelő – aki tulajdonképpen egy kormánytisztviselő – ellenőrzése alá kerül. A vagyonfelügyelő segít a hitelezőkkel való megállapodásban, és az eljárás során azt is szigorúan ellenőrzi majd, az adós megfelelően törleszt-e, illetve hogyan gazdálkodik a vagyonával. Ha az adós a szabályokat megszegi, eltitkolja a vagyonát, bevételeit, a hitelezők és a vagyonfelügyelő is kezdeményezheti az adósságrendezési eljárás megszüntetését.

A magáncsődöt választó adósok haladékot kapnak a végrehajtások alól, új sem indulhat ellenük, a közműszolgáltatásokat sem lehet náluk felmondani. Cserébe viszont sok mindenről le kell majd mondaniuk. A hitelezőknek már azelőtt törleszteniük kell valamennyit, mielőtt végleg megállapodnának velük az átütemezésben, újabb kötelezettséget pedig nem vállalhatnak. Saját megélhetésükre fejenként maximum a jelenleg 28500 forintos minimál nyugdíj másfélszeresét fordíthatják, ha háromnál többen élnek egy háztartásban, akkor már csak a minimál nyugdíjat. Ezen felül a rezsire és a vagyonbiztosításokra költhetnek még, minden másra a vagyonfelügyelőtől kell engedélyt kérniük.

Az adósságrendezésre a törvényjavaslat szerint bíróságon kívül is sor kerülhet, ha az adósoknak sikerül minden hitelezővel megegyezniük. Ha ez nem megy, a bíróság is elrendelheti az adósságrendezést. A bíróságon kívüli adósságrendezés akkor is sikertelenné válik, ha az adós nem tartja be a szabályokat, de az együttműködési kötelezettségét megszegő adósok magáncsődkérelmét a bíróság elutasítja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.