Elhunyt az európai valutaunió egyik kitalálója, Lámfalussy Sándor
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságGyász Életének 87. évében elhunyt Lámfalussy Sándor – közölte a magyar származású közgazdász családja. A Kapuváron született szakember húszévesen, 1949-ben hagyta el Magyarországot, közgazdasági diplomáját választott hazájában, a belgiumi Leuwen Katolikus Egyetemén szerezte meg.
1955-től 1975-ig az egyik legnagyobb belga bank, a Banque de Bruxelles közgazdásza, majd közgazdasági tanácsadója volt. 1965-ben kinevezték a bank vezérigazgatójává, később az igazgatóság elnöke, 1975-ben a Banque Bruxelles Lambert vezérigazgatója lett. 1976-tól tanácsadó, a pénzügyi és közgazdasági osztály vezetője volt a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjánál (BIS). 1981-től a világ központi bankjai közötti együttműködés, segítség és koordináció feladatát ellátó BIS vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, négy évvel később őt nevezték ki a bank vezetőjévé. A posztot 1993-ig töltötte be.
1988-89-ben tagja volt az európai gazdasági és monetáris uniót, végső soron az euróövezetet előkészítő Delors-bizottságnak. Nem csak emiatt nevezik azonban az euró atyjaként a nagy tekintélynek örvendő jegybankárt: 1994-től az Európai Központi Bank elődjének szánt, frankfurti székhelyű Európai Pénzügyi Intézet első elnöke volt, ez a szervezet hangolta össze az uniós tagállamok pénzügyi monetáris politikáját és készítette elő az egységes európai devizára való átállást. 2000-ben ő vezette az EU pénzügyminisztereinek felkérésére alakult „bölcsek tanácsát”, amely az európai tőkepiac-szabályozással kapcsolatban dolgozott ki javaslatokat.


