Kicsit lassul a fellendülés az eurózónában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVegyesen fogadták a piacok és az elemzők a tegnap megjelent beszerzési menedzserindexeket (PMI), miután az eurózóna, illetve az egyes országok májusi előzetes adatai is vegyesek lettek. A Markit Economics által összeállított feldolgozóipari PMI 52,3 pontra emelkedett az áprilisi 52-ről (az elemzők most is ennyit vártak), ez 13. havi csúcsot jelent. A szolgáltatói szektor mutatója viszont 54,1 pontról 53,3-ra csökkent, szemben az 53,9 pontos várakozásokkal. A két indexből képzett kompozit PMI 53,4 pont lett az áprilisi 53,9 után, ez hajszállal gyengébb a vártnál. (Az 50 pont fölötti PMI az ágazat teljesítményének növekedését jelzi.)
A kompozit PMI alakulása azt jelzi, hogy az első negyedévi 0,4 százalékhoz hasonló mértékben bővülhet a GDP az eurózónában a második negyedévben is – kommentálta az adatot Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza. Ez azt jelenti, hogy az egész éves növekedés 2 százalék körül lehet idén, ez 2010 óta a legjobb eredmény lenne. (A Capital Economics vezető európai közgazdásza, Jonathan Loynes a PMI-k alapján 0,3 százalékot vár a második negyedévre – idézte a CNBC –, ami egyelőre kevésnek tűnik ahhoz, hogy az eurózóna periféria országai kinőhessék az adósságukat.)
A fellendülés lassulásának mértéke nem ad okot nagyobb aggodalomra a Markit szerint, de az Európai Központi Bankban (EKB) kiválthat némi izgalmat, miután a döntéshozók már várják valami jelét annak, hogy a mennyiségi lazítás révén a valutaövezet robusztus és fenntartható növekedést érhet el. A munkahelyteremtés üteme a részindex tanúsága szerint 2011 májusa óta nem látott szintre emelkedett, a munkáltatók optimisták a kilátásokat illetően, elsősorban a feldolgozóiparban. A szolgáltatószektorban azonban eltűnőben van a bizalom. A potenciális deflációs veszélynek kitett régió számára jó hír, hogy az árnyomás három éves csúcsra erősödött – mutatott rá Williamson –, így a következő hónapokban pozitívba fordulhat az inflációs ráta.
Ami az eurózóna legerősebb gazdaságait illeti, a német PMI-adatok csalódást keltettek: a feldolgozóipari mutató 52,1 pontról 51,4-re csökkent, a szolgáltatószektoré pedig 54-ről 52,9-re, vagyis a növekedés tempója lanyhul. Franciaországban a szolgáltatószektor erősödik (az áprilisi 51,4 pont után 51,6 lett a májusi), a feldolgozóipar esetében azonban még csak azt jelzi a 48-ról 49,3 pontra erősödő PMI, hogy lassul a zsugorodás. A francia részindexek közül azt emelték ki az elemzők, hogy a foglalkoztatás harmadik hónapja bővül (májusban 2011 decembere óta a leggyorsabban), igaz, ez csak a szolgáltatószektornak köszönhető.
Sokkal kevesebb okot adott az örömre a kínai feldolgozóipar: a HSBC/Markit által összeállított, a magánvállalatok teljesítményét mutató PMI szerint harmadik hónapja zsugorodik az ágazat teljesítménye, bár a májusi 49,1 pontos előzetes index kicsit jobb a végleges áprilisi 48,9 pontosnál. A gyengébb belső és külső kereslet, a folytatódó létszámleépítésekkel együtt azt mutatja, hogy a szektor a közeljövőben aligha tér magához – mondta a Markit Kína-elemzője. Pozitívum viszont, hogy a deflációs nyomás viszonylag erős maradt, így a hatóságoknak bőven van mozgásterük további ösztőnző intézkedésekre. Általános várakozás szerint a tavaly november óta háromszor kamatot csökkentő kínai jegybank a következő hónapokban tovább fog vágni, és valószínűleg újból mérsékli a bankok kötelező tartalékrátáját is.


