BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs, ami megállítsa az orosz zuhanást?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szakértők nem látják egyelőre, hogy milyen mély lesz és mikor ér véget az orosz gazdaság visszaesése - írta a Vedomosztyi című orosz napilap.

Nyikolaj Kondrasovnak, a moszkvai Gazdasági Főiskola munkatársának számításai szerint az év első negyedében 2,5 százalékkal csökkent a gazdaság.

Az orosz statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy áprilisban gyakorlatilag megállt a nominális bérek növekedése. Reálértéken számolva - az inflációt is figyelembe véve - pedig a márciusi 9,3 százalékról 13,2 százalékra gyorsult a bércsökkenés mértéke. Az év első négy hónapjában 10 százalék zsugorodtak a reálbérek. Ezzel együtt a kiskereskedelmi forgalom volumenének és a szolgáltatok igénybe vételének csökkenése is felgyorsult.

Az orosz ipari termelés áprilisban 4,5 százalékkal csökkent, ami a lap szerint meglehetősen nagy és váratlan mértékű, ugyanis márciusban mindössze 0,4 százalékos volt. A befektetések 4,8 százalékkal estek vissza.

Kondrasov úgy látja, hogy az orosz ipar még nem alkalmazkodott a belső kereslet visszaeséséhez. A kereslet havonta 1,5 százalékkal csökken. A visszaeséshez a rubel erősödése is hozzájárulhatott. A gazdaság zuhanása még nem ért véget, nem látni annak mélypontját. 

Vlagyimir Tyihomirov, a BKSZ brókercég elemzője úgy tartja, hogy a fizetések erőteljes csökkenése összefüggésben áll az inflációs csúccsal és az állami szektorban dolgozók nominális bérének 10 százalékos visszavágásával. A fizetések csökkenése miatt pedig egyre kisebb lesz a kiskereskedelmi forgalom és a szolgáltatásokat is kevesebben veszik igénybe, valamint lefékeződik a lakásépítés üteme Oroszországban.

Tyihomirov szerint az orosz gazdaság egyelőre "tovább csúszik a recesszióba", stabilizációról még nem lehet beszélni, a gazdasági visszaesés csak a negyedik negyedévben lassulhat le. Támaszt jelenleg a mezőgazdasági termelés emelkedése, a védelmi kiadások növekedése, és az exportőrök befektetései nyújtanak. Az orosz exportőrök bevételei a kőolaj árának emelkedésének köszönhetően nőnek.

Natalja Orlova, az Alfabank elemzője szerint az oroszországi fogyasztás csökkenése az év második negyedévében éri el a mélypontját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.