BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tervek szerint nő a hiány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kedvezően alakulnak a költségvetési folyamatok annak ellenére is, hogy átlépte a 600 milliárd forintot, és az éves előirányzat 70 százalékát közelítette meg az államháztartás központi alrendszereinek hiánya április végén. Tavaly ilyenkor a deficit elérte a 951,2 milliárd forintot, 15 százalékkal nagyobb is volt az év végén elért hiánynál ugyanis – vagyis a mostani eredmény kifejezetten kedvezőnek mondható.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán azt mondta, a kiadási oldalon a fegyelmezett gazdálkodásnak, a bevételi oldalon pedig a tervezettet meghaladó számoknak köszönhető a keedvezőbb egyenleg. Bár a részletes számokra még várni kell a szaktárca közleménye szerint a gazdaság dinamikus növekedésének köszönhetően befolyó több adóbevétel és illetékbefizetés, másrészt a kedvezőbb kamategyenleg játszott szerepet a bevételek emelkedésében. A nagyobb bevételek a magasabb bérkiáramlás miatti befizetés-növekedéseknek (vagyis az szja és a járulékok többletének), valamint az adófizetési morál javítását célzó intézkedések sikerének köszönhető a tárca szerint (az online-pénztárgépek üzembe helyezésének hatása az áfa-bevételek nem várt növekedésében mutatkozik meg.)

Az áprilisi egyenleget ugyanakkor javította az, ami a márciusit elrontotta: húsvét miatt ugyanis a szociális és családi támogatásokat, és az állami bérkifizetéshez szükséges összegeket már a harmadik hónapban átutalták. Ugyanakkor ez nem jelent meg most egyelőre többletként, mert május 1. miatt ugyanígy jártak el áprilisban is – vagyis vélhetően az ötödik havi egyenleget javítja majd az előbbre hozott egy havi szociális utalás.

A költségvetésnek a május egyébként is jó hónapja szokott lenni (tavaly jelentős többletet is produkált az államháztartás): az szja-befizetések ekkor érkeznek meg például, de egyénként is a tavaszvégén, nyár elején szokott szokott fordulni a kocka, és innentől haladják meg az állami bevételek a kiadásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.